Index Vakbarát Hírportál

Idén már 630 ezren érkeztek illegálisan Európába

2015. október 4., vasárnap 21:49

Az uniós tagállamok határellenőrzési ügynöksége, a Frontex legfrissebb adatai szerint év eleje óta 630 ezren érkeztek illegálisan Európába – írja az MTI.

Mintegy 630 ezer illegális határátlépést jegyeztünk fel idén szeptember végéig. Ez példátlan migrációs válság Európában a második világháború vége óta.

– mondta a francia Ebra médiacsoportnál vasárnap megjelent interjújában Fabrice Leggeri, az ügynökség vezetője.

Ha minden ország a maga módján, a szomszédjaival való egyeztetés nélkül kezeli ezt a válságot, a migránsok folyama az egyik országból a másikba fog ömleni, mindenki kárára. A tagországoknak meg kell érteniük, ahelyett, hogy rendőrök ezreit sorakoztatják fel a határaikon, hasznosabb lenne az Európai Unió külső határaira küldeni őket.

– mondta Leggeri. Szerinte az unió igazi határa Lampedusa és Leszbosz szigeténél, illetve Melilla marokkói spanyol enklávénál húzódik.

Leggeri jó jelnek véli, hogy a duplájára (kétszázra) emelték az ügynökség munkatársainak a létszámát, de megjegyezte, hogy ha lenne egy-kétezer európai határőr a helyszínen a görög hatóságok kisegítésére, az látványos hatással járna.

Rovatok