Index Vakbarát Hírportál

Észak-Korea kiadta, Dél-Korea lecsukhatja

2015. október 5., hétfő 22:07

Fél év fogva tartás után elengedte Észak-Korea azt a dél-koreai egyetemistát, aki Kína felől lépte át illegálisan a zárt kommunista rezsimben élő ország határát – írta a Huffington Post.

Az amerikai egyetemen tanuló Von Mundzsónak szerencséje volt: Phenjan most alkalmasnak találta a pillanatot, hogy gesztust gyakoroljon déli szomszédja – és persze az Egyesült Államok – felé, javítva az ország megítélését. Ehhez jól jött a kiadatás. 

Szöul megerősítette a 21 éves diák hazatérését. Ezzel azonban nem biztos, hogy Von Mundzso kálváriája véget ér. A nemzetbiztonsági szolgálat még megvizsgálja, hogy a fiatalember az akciójával megsértette-e azt a dél-koreai törvényt, amely szerint nyomós indok nélkül tilos Észak-Korea határát átlépni.

Márpedig egyelőre nem világos, miért is akart bejutni Kim Dzsongun nukleáris fegyverrel rendelkező kommunista monarchiájába.

Szeptember végén Mundzsót az észak-koreai televízióban is megmutatták, ahol az ország rendszerét és az ott élőket magasztalta. Közölte, hogy jól van, de sajnos eddig nem tudott kapcsolatba lépni a családjával.

Más, korábban hasonló utat megjárt külföldi elmondta, hogy őket is hasonló szövegekre tanították be északon, hogy nyilvánosan dicsérje a rendszert.

Mundzsón kívül három dél-koreai fogvatartottról tudnak a hatóságok. Őket azonban a határátlépésen túl kémkedéssel és föld alatti keresztény egyház létrehozásának kísérletével is vádolták. Dél-Korea az ázsiai kontinens legkeresztényibb állama: a lakosság 30 százaléka vallja magát protestánsnak vagy katolikusnak, és csak 22 százalék buddhistának. az ország 46 százaléka nem vallásos.

A gesztus mögötti békülési szándék annak a jele is lehet, hogy Észak-Korea egy időre felhagy nagyhatótávolsági rakétáinak kísérletezésével.

A szöuli Egyesítési Minisztérium vezetője értékelte Mundzso hazaengedését, de a másik három dél-koreai fogoly szabadon engedését is követelte.

Rovatok