Index Vakbarát Hírportál

20 ezer eurós vacsoraszámlát fizet a polgármester Rómának

2015. október 8., csütörtök 14:15

Ignazio Marino polgármestert azzal támadták, hogy a feleségével a város kontójára vacsoráztak előkelő római éttermekben. Marino szerint minden kiadás rendben van, de visszafizeti a pénzt.

„Ez egy személyes adomány Róma városának” – jelentette ki Ignazio Marino polgármester a Facebook-oldalán, mikor elmondta: 20 ezer eurót (mintegy 6 millió 300 ezer forintot) fizet vissza az önkormányzatnak. Az ellenzék amiatt támadta a baloldali Demokrata Párt politikusát, hogy a város költségére járt étterembe a feleségével.

Remélem, hogy ezzel lezárhatjuk ezt a szürreális és értelmetlen ügyet

– jelentette ki.

Marino ezt tagadja, állítja, hogy hivatalos vacsorákon használta csak a bankkártyát. A közvélemény nyomására fizette vissza a pénzt. Szerinte az ügy csak egy lejárató kampány része.

Marinónak több botránya volt már 2013-as megválasztása óta. Korábban amiatt vették elő, hogy forgalom elől elzárt helyeken közlekedett és állt meg az autójával. Néhány hete Ferenc pápa támadt rá, amikor Marino csatlakozott az egyházfő útjához az Egyesült Államokban. A pápa kijelentette: egyáltalán nem hívták meg a polgármestert.

Évekkel ezelőtt a kórházigazgatói állásáról egy költségtérítési ügy miatt kellett lemondania. Az akkori vádak szerint ugyanazokat a kiadásokat elszámolta a szicíliai transzplantklinikánál és egy amerikai partnerintézménynél is. 

Rovatok