Index Vakbarát Hírportál

75 embert hipnotizált egy tanár, hárman belehaltak

2015. október 9., péntek 14:12

A floridai North Port Középiskola 200 ezer dollárt (közel 50 millió forintot) fizet három családnak. A gyerekeik meghaltak azután, hogy az igazgató hipnotizálta őket.

George Kenney, a középiskola korábbi igazgatója 75 diákot és tanárt hipnotizált 2011-ig. Háromszor figyelmeztették a tankerületből, hogy hagyjon fel a pszichológiai gyakorlattal, de Kenney nem állt le. Három halálesetben lehetett szerepe a hipnotizálásoknak – írja az Independent.

2011-ben az iskola két tanulója, a 16 éves Wesley McKinley és a 17 éves Brittany Palumbon öngyilkos lett egy nappal azután, hogy Kenney hipnotizálta őket. Marcus Freeman pedig autóbalesetben halt meg, a nyomozás szerint azért, mert magát hipnotizálta vezetés közben. A technikára Kenney tanította.

A korábbi igazgató a tanulókon csak demonstrációs céllal mutathatta volna be az eljárást, és csak akkor, ha beleegyeznek - de erről nem kérdezte őket, és nyilatkozatot nem íratott velük alá. Később az is kiderült, nem volt rá képesítése, hogy embereket hipnotizáljon.

Az iskola eltávolította Kenney-t a tanári karból és 200 ezer dollár (50 millió forint) kártérítést fizet az áldozatok családjainak. „Örülünk, hogy ezt a történetet magunk mögött hagyhatjuk” – közölte a North Port-i középiskola vezetése.

Rovatok