Index Vakbarát Hírportál

Az oroszok összefognának az amerikaiakkal Szíriában

2015. október 12., hétfő 21:42

Oroszország kész együttműködni a Szíriai Szabad Hadsereggel (SZSZH), akárcsak minden más, terrorista módszereket elutasító ellenzéki csoporttal Szíriában. Emellett Oroszország igényt tartana arra is, hogy az amerikaiak által vezetett koalícióval összehangolja tevékenységét a közös hadműveletek terén is - mondta hétfőn Moszkvában Szergej Lavrov külügyminiszter.

Az orosz diplomácia eddig elutasította az ellenzéki erők támogatását és az elnök oldalán, az Iszlám Állam ellen szállt be a szíriai háborúba. Az amerikai és nyugat-európai vezetők Putyin orosz elnököt folyamatosan bírálták amiatt, hogy az elnök ellenzéki ellenfeleit bombázza az Iszlám Állam helyett.

Lavrov orosz külügyminiszter a mostani sajtóértekezletén viszont azt mondta, hogy országa a szíriai hadsereg támogatásán túl kész az együttműködésre minden "hazafias" ellenzéki erővel, amely nem alkalmaz terrorista módszereket.

Konkrétan is utalt az SZSZH-ra, amelyet - mint jelezte - Moszkva nem csupán a terroristaellenes akciókba akarja bevonni, hanem a későbbi politikai folyamatok előkészítésébe is.

Bírálta azokat az országokat, amelyek "a múltban engedtek annak a csábításnak, hogy elkényeztessék a szélsőségeseket pusztán bizonyos geopolitikai meggondolásokból, elsősorban az egyik vagy a másik országban uralkodó kényelmetlen rendszerek leváltása céljából". "Tették ezt abban a reményben, hogy az első időszakban még támogatják ugyan a szélsőségeseket, később viszont, amikor a rendszerváltás megtörténik, majd leszámolnak velük" - fejtette ki a külügyminiszter. Szerinte ez a fajta magatartás káoszhoz vezetett, szította a szélsőséges erőszakot, a terrorizmust, és ez vezetett az al-Kaida és az Iszlám Állam létrejöttéhez.

Most már értik az amerikaiak

Lavrov elmondta: az amerikai és a Perzsa-öböl menti kollégákkal a terrorizmus elleni küzdelem témájában folytatott beszélgetésekből maga is úgy érezte, hogy ez utóbbiak a korábbinál jobban megértik ma már, hogyan kell a terrorizmussal szemben fellépni.

Moszkva kétségtelenül érdekelt abban, hogy az amerikaiak vezette koalíció és az orosz fegyveres erők összehangolják tevékenységüket Szíriában a véletlen incidensek elkerülése érdekében - mondta Lavrov, aki azonban hiányolta a konkrét hadműveletek terén is megvalósítandó "munkamegosztást". Az effajta együttműködésre - mint mondta - az amerikaiak által vezetett koalíció "még nem áll készen".

Meg kellene osztani az információkat

Márpedig Moszkva azt szeretné, ha a koalícióban dolgozó kollégák megosztanák az oroszokkal információikat arról, hol helyezkednek el a szárazföldön a terroristák, illetve a nem terrorista, "hazafias" erők állásai.Ezeket az információkat ugyanis az orosz fél "figyelembe vehetné" hadműveleteinek végrehajtása során.

Minden érdekelt kollégát felszólítunk: kapcsolódjék be annak az információs központnak a munkájába, amelyet Irak, Szíria és Irán kormányával együtt hoztunk létre Bagdadban

- mondta Lavrov.

Rovatok