Index Vakbarát Hírportál

Tombol a kések intifádája Izraelben

2015. október 13., kedd 16:39

Öt támadás, 24 sebesült, három halott: ez a keddi késeléses terrortámadások mérlege Izraelben. A harmadik intifádának is elnevezett támadássorozat hetek óta tart, miután az izraeli hatóságok szigorított biztonsági intézkedéseket vezettek be a Templomhegyen, korlátozva a palesztinok eljutását az iszlám világ második legszentebb helyének tartott Szilka-mecsethez, ahonnan a hagyomány szerint Mohamed halála után felszállt az égbe.

A tüntetéseknek Betlehemben egy súlyos áldozata is volt, egy 13 éves palesztin fiút az izraeli rendfenntartók lőttek mellkason, további lendületet adva a tiltakozásoknak.

Jeruzsálemtől Mekka felé

Jeruzsálem Mohamed életében is kiemelt helyen szerepelt az iszlámban, a próféta utasítására eleinte Jeruzsálem felé kellett imádkozniuk az iszlám híveinek, ám miután a keresztényeket és a zsidókat ezzel sem sikerült az új hit felé fordítania, utasította követőit, hogy az iszlám előtti arab világban amúgy is szakrális helyként kezelt mekkai Kába-szentély felé forduljanak.

 Az izraeliekkel szembeni legújabb palesztin ellenállási hullám új taktikát követ: önjelölt merénylők – nem is feltétlenül terrorista csoportok aktív tagjai – rendőrökre, katonákra és civilekre támadnak késsel az utcán, buszon, főként Jeruzsálemben, de az ország más részein is. Palesztin civileket érő támadásokra is van példa zsidó szélsőséges csoportok részéről : ilyen volt egy nabluszi ház felgyújtása, a lángokban egy másfél éves fiú, később pedig az apja is életét vesztette. A gyanú szerint az akciót Tag Mehir csoport követte el, amely olykor izraeli katonákra és rendőrökre is támad, tiltakozva egy-egy ciszjordániai zsidó telep felszámolása ellen.

A keddi támadások több elkövetőjét a helyszínen elfogták, egyiküket, egy 23 éves férfit a járókelők teperték le a buszmegállóban és verték meg úgy, hogy a rendőrök kiérkezése után súlyos sérülésekkel kellett kórházba szállítani.

Egy órával később Jeruzsálem egyik helyi járatát támadta meg két huszonéves palesztin, késsel és pisztollyal felfegyverkezve. Feltételezések szerint az utasokat túszként akarták elrabolni és Kelet-Jeruzsálembe vinni. Mindkettőjüket elfogták a rendőrök, de ez volt a nap legsúlyosabb merénylete: ketten meghaltak, tizenöten megsebesültek, többen súlyosan.

Az öt merénylet jól jelzi, hogy a feszültség gyorsan növekszik Izraelben, és hogy a támadások nem állnak meg Ciszjordániában. Augusztusban nyolc, szeptemberben kettő, október első felében viszont már 26. Négy esetben az elkövető nő volt. Összesen öten vesztették életüket, köztük október elsején az a házaspár, akiket négy gyermekük láttára lőttek le autójukban palesztin fegyveresek. A merénylők közül hetet lelőttek, csak az elmúlt két hétben.

Szerdán elmarad a nagy összecsapás

A késeléses merényletek könnyen folytatódhatnak, egy érzékeny konfliktus azonban elmarad: a Knesszet arab képviselői bejelentették, hogy újra, immár harmadik alkalommal elhalasztják látogatásukat a Sziklamecsetben, amit eredetileg a múlt hét közepére, majd szombatra, végül szerdára terveztek.

A kormányfő, Benjamin Netanjahu utasította a rendőrséget, hogy ne engedjék a képviselőket a Templomhegyre, így az akció semmiképp sem zajlott volna le konfliktusok nélkül.

Nem maradt el viszont az arabok sztrájkja Kelet-Jeruzsálemben: a városrészben zárva voltak kedden az iskolák, nem dolgoztak a városok arab polgármesterei és távol maradtak az izraeli parlamenttől az arab képviselők is, hogy ezzel is tiltakozzanak a Sziklamecsettel kapcsolatos biztonsági intézkedések ellen.

Rovatok