Index Vakbarát Hírportál

Ostobán imádkozó zsidókat mentett meg az izraeli hadsereg

2015. október 18., vasárnap 12:45

A Palesztin Hatóság felügyelete alá tartozó ciszjordániai Nabluszban engedély nélkül kezdett imádkozni ultraortodox zsidók egy csoportja. A mintegy harminc breszlavi haszidot hajnalban az izraeli hadseregnek kellett kimentenie a két napja felgyújott József sírjánál a rájuk támadó palesztinok gyűrűjéből – írja az MTI.

A haszidok a szabályokat megszegve nem kértek előzetes engedélyt a látogatásra az izraeli katonai hatóságoktól. József sírja ugyanis a zsidók számára fontos szent hely, ami a palesztinok és Izrael közötti megállapodás szerint a palesztinok felügyelete alá tartozik. Engedélyek birtokában odautazhatnak zsidó csoportok imádkozni.

Az előzetes egyeztetés nélkül érkező haszidokat a palesztinok megtámadták, öt izraeli könnyebben megsebesült és a felgyújtották az egyik őket odaszállító járművet.

Az izraeliek megpróbáltak elmenekülni, de öt breszlavi haszidot az odaérkező palesztin rendőrök elfogtak, a Háárec című újság lap úgy tudja, meg is verték őket. Orvosi ellátásuk után az izraeli hadsereg kihallgatásra vitte ötüket, akik közül hárman kiskorúak. Úgy tudni, a csoport a jeruzsálemi jesivából, egy vallási iskolából azért utazott Nabluszba, hogy rabbijuk kérésére kifessék és helyrehozzák a felgyújtott szent helyet.

Rovatok