Index Vakbarát Hírportál

Összecsaptak a rendőrökkel a tüntetők Montenegróban

2015. október 19., hétfő 09:29

Több ezren tüntettek vasárnap este is a montenegrói kormány lemondását követelve Podgorica belvárosában. A tiltakozók kövekkel, gyújtópalackokkal és üvegekkel dobálták a rendőröket, akik válaszul könnygázt vetettek be ellenük, és több demonstrálót megvertek. Az összecsapásokban egy rendőr súlyosan, öt könnyebben megsérült.

A B92 szerbiai televízió szerint a Demokratikus Front (DF) ellenzéki párt buzdítására utcára vonuló tiltakozók a Slobodan Milošević szerb és jugoszláv elnök megbuktatásának idejéből ismertté vált „gotov je" (véged van) szlogent skandálták.

Nebojsa Medojevic, a DF egyik vezetője azt állította, pártja bizonyítékokat gyűjtött össze arról, hogy a múltban Djukanovic többször választási csalással került hatalomra, ezért kormánya illegitim. A DF jövő szombatig adott időt Milo Djukanovic-nak a távozásra és az átmeneti kormány megalakítására. Azzal fenyegetőzött, hogy ellenkező esetben Montenegró minden szegletéből érkeznek majd tüntetők Podgoricába, hogy érvényt szerezzenek a követelésnek.

Többezres tüntetések voltak Podgoricában szombaton is az országot kisebb megszakításokkal, elnöki vagy kormányfői minőségben negyed évszázada vezető Milo Djukanovic és kormánya ellen. A rendbontások miatt vasárnap késő éjszaka Djukanovic elnökletével összeült a nemzetbiztonsági tanács, és teljes támogatásáról biztosította a tüntetőkkel szemben határozottan fellépő rendőrséget.

Rovatok