Index Vakbarát Hírportál

65 éve nem láttalak, megismersz?

2015. október 20., kedd 10:41

Másfél év után ismét több száz dél-koreai idős ember utazhatott Észak-Koreába, hogy találkozhasson az 1950-53-as háború miatt elszakított családtagjaival, írja az MTI. Az első csoportba 389 embert választottak be, akik a hétfő éjszakát egy határvárosban töltötték, ahol előadást tartottak nekik arról, hogyan tanácsos viselkedniük észak-koreai tartózkodásuk alatt. Az idős emberek kedd reggel keltek át a határon és érkeztek meg a Kumgang-hegyi üdülőhelyre.

Ugyan a csoport tagjai három napot tölthetnek Észak-Koreában, de mindössze 12 órát lehetnek együtt családtagjaikkal, és ebből csak 2 óra lesz olyan, amiben magánbeszélgetést folytathatnak. Azonban ekkor sem beszélhetnek a phenjani politikai vezetésről és az alacsony életszínvonalról - már csak azért sem, mert a találkozó egy bálteremben lesz, ahol szigorúan figyelnek az észak-koreai tisztségviselők, és jelen lesz a média is.

A dél-koreaiaknak azt tanácsolták, hogy írjanak listát arról, miről akarnak beszámolni északon ragadt rokonaiknak, mert elképzelhető, hogy olyan érzelmileg túlfűtött találkozásban lesz részük, hogy nem minden jut majd minden az eszükbe.

Egy dél-koreai férfi a Reutersnek azt nyilatkozta, az izgalomtól nem tudja összeszedni a gondolatait, és miután 65 évvel ezelőtt, 11 évesen találkozott legutóbb bátyjával, azt sem tudja, mit kérdezzen tőle. Talán azt, hogy felismeri-e.

Rovatok