Elutaztunk a szerb-horvát határra, hogy megnézzük, hogy néz ki a valóságban a „menekültek lassítása”. Kiderült, amikor folyamatos a menekültek szállítása, az gyors és viszonylag precíz, amikor azonban elkezdik a lassítást, annak az az eredménye, hogy több ezer menekült tölti az éjszakát két fokban, esőben, sárban a szabad ég alatt. Hasonló állapotokról számolhattunk volna be Horgosnál is, ha nem kedvezett volna az időjárás a menekülteknek egy hónappal ezelőtt, illetve nem zárjuk le végleg a határt, új útvonalakra kényszerítve ezzel a menekülteket.
Kedd este, sötétben érkeztünk Berkaszovóba, a szerb–horvát határra. Ahhoz a határátkelőhöz, ahová a macedón határról szállítják buszokkal a szerbek a menekülteket. Ahogy arról korábban beszámoltunk, itt az történik, hogy a horvátok zárják a határt, és próbálják a menekültek áramlását lassítani, illetve csak annyi menekültet beengedni (értsd: buszra tenni, elosztótáborba szállítani, majd a szlovén határra vinni), amennyit a szlovénoknak át tudnak adni. Ezzel egyetlen gond van: sokkal több menekült érkezik Szerbia felől, mint amennyit Szlovénia fogad.
Így fordulhatott elő, hogy kedden napközben, amikor már 4-5 ezerre duzzadt a menekültek száma a határon, egyszerűen csak áttörtek az egyénként nem túl erős horvát határvédelmen. Végül a horvátok nem tehettek mást: elszállították a menekülteket a határról.
Éjszaka, amikor mi megérkeztünk, már túl voltunk ezen a 4-5 ezer embernyi „lecsapoláson”, de így is este nyolc-kilenckor már megint volt legalább kétezer ember ott. A körülmények az időjárás változásával már sokkal durvábbak, mint amilyen például Horgosnál, a magyar–szerb határnál volt korábban. A határ szerb oldalán annak ellenére nincs komolyabb felkészültség a menekültek minimális ellátására, hogy a hatóságok tudják, az érkező több tízezer menekültből sokszor ragad fél napokra itt 3-4-5 ezer. Elhelyeztek ugyan néhány vécét, de ezen kívül csak az civil szervezetek és az önkéntesek munkája van.
A kis, határhoz vezető keskeny úton jobb és bal oldalon végig sátraznak a menekültek. Az út melletti földterületen csak azért kevesen, mivel a napok óta tartó eső miatt lábszárig érő sár van. Akik mégis sátraznak, leginkább kisgyerekes családok, azok erre a sárra tették sátraikat. Néhány helyen próbáltak tűznél melegedni, de a vizes, sáros fa nehezen ég, a füstje megtelítette a környéket. (Persze amikor meg begyullad, akkor nehéz megállítani.)
A horvát kordonokig vezető út egy részét katonai sátrak fedik, az út utolsó 50 méterén pedig a sáros, megázott szemétből, ruhákból, lepedőkből és hálózsákokból egy húsz-harminc centis, bizarr, süppedős réteg alakult ki. Úgy tűnik, az út utolsó ötven méterét egyáltalán nem takarítják napok óta.
A határon cseh, svájci, kanadai önkéntesek dolgoznak. Egyikük, aki 11 napja dolgozik ott, arról panaszkodott, hogy a szerb hatóság amellett, hogy gyakorlatilag semmiben nem segíti az emberi körülmények kialakítását a határon, még azt is megtiltotta nekik, hogy szendvicseket vagy egyszerűbb meleg ételeket készítsenek a menekülteknek. Ott van a határon a helyi vöröskereszt ugyan, de éjszakára nem maradnak, csak ők. A szerb rendőrök pedig egyáltalán nem mennek le a horvát határzárig, ők csak a forgalmat irányítják fönt.
Éjszaka változó ritmusban, de folyamatosan érkeztek a menekültekkel teli buszok a határra. Másnap korán, hat és hét között kimentünk, hogy megnézzük, hogyan tartják fel ezt a tömeget, vagy hogyan engedik át őket. Hogy ugyanaz fog-e történni, mint délután, vagy nem hagyják, hogy kezelhetetlen mennyiségű menekült torlódjon fel a horvát kordonoknál.
Hajnal hatkor, fél hétkor már az egész tábor ébren volt, a tűz körül álldogálók látványa alapján sokan le sem feküdtek az éjszakai hideg miatt: kint a táborban 2-3 fok volt hajnalban, ami a nedvesség miatt még kellemetlenebb lehetett. Közvetlenül a határnál a kordonoknál már hatalmas tömeg várta, hogy átjussanak: az éjszaka folyamatosan érkező, menekültekkel tömött emeletes buszok után hajnalra tényleg megtelt a határ, 3-4 ezer ember gyűlhetett össze. A forgatókönyv pedig ugyanaz volt, mint előző nap.
A horvátok először háromóránként álltak oda a határhoz egy busszal, háromóránként engedtek át egy busznyi embert. Reggel kilencre azonban elfogyott a menekültek türelme, és elkezdték megkerülni a határátkelőt. 50-100-150 fős csoportok indultak meg a gyümölcsösben a zöldhatáron.
A látvány miatt persze egyre többen csatlakoztak, de 10-re már közvetlenül a kordont is elkezdték kikerülni az emberek. Az a néhány (20-30) rendőr, akiket odaállítottak, nem is tudta volna megállítani ezt az embertömeget. Aztán amikor már minden oldalról mentek, középen is megnyitották az átkelőt. A „tábor” ismét majdnem teljesen kiürült körülbelül 10-re.
A határon átérő tömeg elindult az Opatovacba vezető úton, majd körülbelül két kilométer után, a határon állókhoz képest sokkal több rendőr kettes sorokba terelte őket. Hirtelen előkerült rengeteg busz, amikkel folyamatos fordulókkal nagyon hamar a kb. 20 km-re található opatovaci táborba szállították őket, ahol egy gyors, részleges regisztráció után a táborba engedték a menekülteket.
Kora délutánra gyakorlatilag mindenkit elszállítottak a határról. Az opatovaci táborból egyébként a menekülteket kiviszik a tovarniki vasútállomásra, hogy vonattal induljanak el a szlovén határra. A táborban délelőtt körülbelül háromezer menekült lehetett, számuk folyamatosan változik, attól függően, hogy éppen a beszállítás vagy az onnan elszállítás a gyorsabb. A horvát kormány közben arról beszél, hogy Szerbia folyamatosan felrúgja az egyezségüket, és sokkal több embert küld a határra, mint amennyit kezelni tudnak. Követve ezt az újabb, sokezres hullámot elindultunk, hogy megnézzük a horvát–szlovén határt. Azt, hogy hogyan birkózik meg ezzel az embertömeggel Szlovénia. Szlovénia, aki szintén arról beszél, hogy a horvátok felrúgnak minden egyezséget, és sokkal több embert visznek a határra, mint amennyit fogadni tudnának.