Index Vakbarát Hírportál

Egy napja nyerte meg a választást, máris kitolt Obamával

2015. október 21., szerda 10:05

Justin Trudeau egy napja nyerte meg a választásokat, és máris kivonja a kanadai harcigépeket az Iszlám Állam elleni háborúból. A liberális politikus már Obamát is tájékoztatta a döntéséről. Csak a bombázásokkal hagynak fel, az iraki katonák kiképzését folytatják.

Kedd hajnalban eldőlt, hogy leváltják a Kanadát majdnem egy évtizede kormányzó konzervatív pártot. 184 mandátumot szerzett a liberális párt, ezzel abszolút többsége van a törvényhozásban, 150-nel több képviselőjük lesz a mostani ciklusban, mint az előzőben. Stephen Harpert a vesztes választás után a Konzervatív Párt éléről is távozik.

A 43 éves Justin Trudeau nem tétlenkedik: egy nappal azután, hogy pártja hivatalosan megnyerte a választásokat, rögtön tájékoztatta Barack Obama amerikai elnököt, hogy a kanadai harci repülőgépek befejezik az Iszlám Állam elleni légicsapásokat Irakban és Szíriában. Az amerikai államfő elfogadta a kanadai vezető döntését.

Trudeau elmondta: Kanada csak a harcigépeit vonja ki, az iraki erők kiképzésében továbbra is részt vesznek. A segélyszállítmányok küldésével és a humanitárius misszióval sem hagynak fel. Az új miniszterelnök már a választások előtt megígérte, győzelme esetén visszarendeli a kanadai bombázókat. Stephen Harper, a most leváltott konzervatív miniszterelnök hat CF-18-as vadászbombázót vezényelt az Iszlám Állam elleni harcba. Ezeket Irakban és Szíriában vetették be.

Az új kormányfő a kampányában szociális reformokat, a középosztály erősítését, a gazdagok megadóztatását ígérte. Az államháztartási hiányt három évig kismértékben növelheti, hogy felfuttassa az infrastrukturális beruházásokat, fellendítse a gazdaságot és javítson az ellátórendszeren.

Rovatok