Index Vakbarát Hírportál

Elfogták a mexikói drogbáró szökését segítő embereket

2015. október 22., csütörtök 07:38

A mexikói hatóságok letartóztattak hat embert, akik megszervezték Joaquín Guzmán hírhedt drogbáró szökését a börtönből, írja az MTI. Arely Gómez mexikói főügyész szerdán bejelentette: a szökés értelmi szerzője a Guzmánt képviselő jogi csoport egyik tagja volt. Neki bejárása volt a börtönbe, és ő értesítette a drogbárót a szöktetés előkészületeiről.

Ő tolmácsolta a drogbáró utasításait a szökést előkészítő embereknek, és pénzelte is őket. A letartóztatottak között van a drogbáró sógora, aki feltehetően felügyelte a másfél kilométer hosszú alagút építését, amelyen át megszökött Guzmán, és megszervezte a drogbáró elszállítását a börtönből. Elfogtak egy embert, aki megvásárolta azt a telket, ahol az alagút kijárata volt, illetve egy pilótát is letartóztattak.

Az ország első számú drogbáróját, az El Chapo, Köpcös néven ismert Joaquín Guzmánt, a Sinaloa kartell vezetőjét a legszigorúbban őrzött mexikói börtönben, a fővárosi Altiplanóban tartották fogva. A drogbáró július 11-én szökött meg egy másfél kilométer hosszú alagúton át, amelynek bejárata börtöncellájában, a tusoló alatt kezdődött.

Az 1,7 méter magas, 80 centiméter széles, elektromos világítással, valamint szellőzőrendszerrel ellátott alagút építésekor a földet sínen közlekedő motoros kocsival szállították el a járatból. Arely Gómez megerősítette, hogy a szökés után a drogbáró a fővárostól északra fekvő Querétaro városba hajtott, ahonnan kisrepülőgéppel a fellegvárának tartott nyugat-mexikói Sinaloa állam hegyvidékére szállították.

A szökéssel összefüggésben eddig a börtönhatóságok 23 alkalmazottját vették őrizetbe. A Guzmán elleni hajtóvadászat az elmúlt hetekben Sinaloára és a vele szomszédos Durango államokra összpontosult. Olyan hírek láttak napvilágot, hogy Guzmán menekülés közben láb- és fejsérülést szenvedett.  

Rovatok