Index Vakbarát Hírportál

Brutálisan bánt el egy diáklánnyal az iskolai rendőr

2015. október 27., kedd 12:18

Magyarországon is bevezették már az iskolaőrök intézményét, vagyis, hogy az iskolában rendőrök vigyáznak tartanak rendet és fegyelmet, az Egyesült Államokban viszont ez már régóta bevett gyakorlat. Egy most nyilvánosságra került videóból pedig az is látszik, hogy mennyire elképesztően meredek és idióta ötlet ez.

A videón, ami a dél-karolinai Columbus egyik iskolájában készült, az látszik, hogy az iskolai rendőr először felszólít egy fekete lányt, hogy hagyja el az osztálytermet, majd mikor a lány ezt nem teszi meg, lerántja a földre a paddal együtt, kirángatja a padból, még egyszer földhöz vágja, majd vélhetőleg a hátára térdel és letartóztatja. 

Brutálisan bánt el egy diáklánnyal az iskolai rendőr

A lány mindezt azért kapta, mert állítólag zavarta a tanítást, no meg azért mert nemet mert mondani a rendőrnek. A legsokkolóbb talán az, hogy a többi diáknak ez az egész annyira nem szokatlan, hogy sokan rezzenéstelen arccal nézik végig, ahogy egy iskolatársukat rángatják a földön, vagy legfeljebb elfordulnak. Persze azért többen telefont ragadtak és lefilmezték az esetet, a videók pedig végigsöpörtek a közösségi médián. 

Az eset miatt most forrnak az indulatok, a helyi Fekete Szülők Szövetsége példátlannak és elfogadhatatlannak nevezte azt, ahogy a rendőr a lánnyal bánt, ami viszont szerintük csak

egy újabb példája annak, hogy milyen rosszul bánnak a színes bőrű diákokkal a helyi iskolában. 

Az esetet  az iskola vezetése is elítélte, az iskola nyilatkozata szerint nem tűrnek el semmilyen intézkedést, ami a diákok biztonságát veszélyezteti. A helyi sheriff-hivatal kivizsgálja az ügyet, addig pedig a kislányverő rendőr, Ben Fields fizetés nélküli szabadságon lesz.

Kis adalék, hogy mielőtt az iskolában teljesített volna szolgálatot, Fields-t már perelték be azért, mert indokolatlanul agresszív volt: egy Carlos Martin nevű férfi korábban már beperelte a rendőrt, amiért a feleségét kirángatta a kocsijukból őt pedig paprika spray-el fújta le egy parkolóban, amiért túl hangosan hallgattak zenét. Egy másik per is indult Fields ellen, amiért az egyik fekete diák szerint a rendőr alaptalanul vádolta őt azzal, hogy egy banda tagja. A paprikázós esetben a bíróság végül a rendőr javára döntött, a másik esetben még nincs döntés. 

Rovatok