Index Vakbarát Hírportál

Menekültválság: eddig háromezren fulladtak a tengerbe

2015. október 27., kedd 15:15

Több mint 705 ezer migráns érkezett idén Európába a Földközi-tengeren keresztül, és 3210 ember vesztette életét vagy tűnt el a veszélyes átkelés során – közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) kedden Genfben.

A sikeresen átkelők közül 562 ezren Görögországban, 140 ezren pedig Olaszországban kötöttek ki. Ezeknek az embereknek több mint fele szíriai származású, tizennyolc százalékuk afgán, hat százalékuk iraki. A menekültek ötöde gyerek.

Dacára a rossz időjárásnak, az érkezők száma továbbra is magas

– közölte a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM). A rossz időjárási körülmények miatt a tengeren egyre nehezebbé válik a menekülteket szállító hajók követése és az emberek kimentése.

Az IOM adatai alapján Görögországban szombaton 5239 újonnan érkezőt regisztráltak, vasárnap pedig 4199-et. Október elsejétől a Törökországból az égei-tengeri görög szigetekre érkezők száma meghaladta a 160 ezret, csak Leszboszon 99 ezren léptek partra.

Olaszországba a tavalyihoz képest kevesebben érkeznek. Az idén októberben 7230-an szálltak itt partra, egy évvel korábban októberben ez a szám meghaladta a 15 ezret. Az IOM szerint ennek az a fő oka, hogy a menekültek inkább választják a Törökországon keresztüli útvonalat Görögországba, mint hogy Líbián keresztül induljanak Olaszország felé a Földközi-tengeren keresztül.

Rovatok