Index Vakbarát Hírportál

Újraválasztották az elefántcsontparti elnököt

2015. október 28., szerda 09:19

Nagy szavazattöbbséggel újraválasztották Alassane Ouattara elefántcsontparti államfőt az elnökválasztás vasárnap megrendezett első fordulójában - jelentette be a választási bizottság, írta az MTI.

Ouattara öt évvel ezelőtti első megválasztása után véres zavargások törtek ki a nyugat-afrikai országban, mert az addig hatalmon lévő és magát ismét jelöltető Laurent Gbagbo nem volt hajlandó elismerni vereségét. 2010 decembere és 2011 márciusa között több mint 3000 ember halt meg erőszakcselekményekben. 

A két politikus támogatóinak véres harcait követően Gbagbót 2011 áprilisában őrizetbe vették, és kiadták a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC), ahol emberiesség elleni bűncselekmények vádjával vár ítéletére. Az ellene szóló tárgyalás decemberben kezdődik.

A választási bizottság szerdai bejelentése szerint Ouattara a voksok 84 százalékát kapta meg. Az ellenzék nagyon széttagolt, így az elnök egyetlen ellenfelének sem volt esélye felvenni vele a versenyt. Az elnökjelölteknek a szavazatok legalább 50 százalékát kellett megszerezniük ahhoz, hogy már az első fordulóban megnyerjék a választást, ne legyen szükség másodikra. 

Ouattarának kedvezett az elnöksége idején elért gazdasági fejlődés, bár bírálói szerint az átlagember nem sokat élvezett a gyarapodásból, valamint a kritikusok azt mondják, hogy a belpolitikai feszültség alig csökkent 2011 óta.

Rovatok