Index Vakbarát Hírportál

Abszolút többséget szerzett Erdoğan pártja

2015. november 1., vasárnap 18:27

Abszolút többséget szerzett a jelenleg kisebbségben kormányzó iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) a török parlamenti választásokon, írja az MTI.

A választási bizottság 97 százalékos feldolgozottság után azt jelentette, hogy Recep Tayyip Erdoğan elnök pártja a szavazatok majdnem felét szerezte meg. 

Ezzel az eredménnyel az 550 fős törvényhozásban 320 képviselőjük lesz, és így egyedül alakíthatnak kormányt.

A választások előtti közvélemény-kutatások túlnyomó többsége 40-43 százalékot jósolt az AKP-nek, ami nem lett volna elég ahhoz, hogy a párt egyedül is kormányt tudjon alakítani.

Ahmet Davutoglu miniszterelnök ezt írta Twitter-üzenetében: „Adjunk hálát Istennek”. Az AKP egyik magas rangú vezetője pedig azt mondta, hogy a siker felülmúlta a várakozásaikat.

A balközép ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) 24,5, a jobboldali Nemzeti Cselekvés Pártja (MHP) majdnem 12, a kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) pedig 10,4 százalékot kapott.

A részvételi arány 86,89 százalékos volt.

Közben a Reuters szemtanúkra hivatkozva azt írta, hogy az ország délkeleti részén fekvő, főként kurdok lakta Diyarbakirban könnygázt vetett be a rendőrség a tüntetők ellen, akik köveket dobáltak. A demonstráció a választási részeredmények bejelentése után kezdődött. 

Rovatok