Index Vakbarát Hírportál

Szerbiában nem örülnek a Jobbik zentai irodájának

2015. november 3., kedd 11:16

A szerb államigazgatási és önkormányzati minisztérium vizsgálja, hogy a Jobbik politikai tevékenységet folytat-e Szerbiában, írja az MTI. A pártot nem regisztrálták, Szávay István alelnök mégis képviselői fogadóirodát nyitott a vajdasági Zentán. A csütörtöki megnyitón azt mondta: azért jött, hogy segítséget nyújtson a helyieknek a magyar állampolgárság és a szükséges dokumentumok megszerzésében, és tanácsot adjon az őket érintő problémák megoldásában.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke erre úgy reagált: „tudjuk, melyek a problémák, és hogy azokat hogyan lehet megoldani, nem kell nekünk magyarországi oktató”. A Politika című belgrádi napilap beszámolója szerint a VMSZ elnöke azt is kiemelte, hogy tavaly, a szabadkai iroda sikertelen megnyitása után is hasonló volt a véleménye.

A vajdasági tartományi kormány elnöke, Bojan Pajtić elfogadhatatlannak tartja a Jobbik irodanyitását, mert szerinte egy „szélsőséges és soviniszta” szervezetről van szó. A Politikának adott nyilatkozatában Pajtić szerint a rendőrségnek és az ügyészségnek reagálnia kell a történtekre. „Van elég szélsőség Szerbiában, nincs szükségünk behozott szélsőségekre” – fogalmazott a vajdasági kormány elnöke.

A legerősebb szerbiai párt is reagált arra, hogy a Jobbik irodát nyitott Zentán. Igor Mirović, a Szerb Haladó Párt alelnöke szerint a Jobbik képviselője nem végezhet olyan munkát Szerbiában, amellyel „soviniszta javaslatait és ötleteit terjesztheti”.

Korábban a csallóközi Dunaszerdahelyen is irodát nyitott a Jobbik, amit a szlovák pártok nem néztek jó szemmel. Törvénymódosítást kezdeményeztek, hogy szabályozzák, kik folytathatnak politikai tevékenységet Szlovákiában.

Rovatok