Index Vakbarát Hírportál

A Kreml bizonyítékot követel a bombamerényletre

2015. november 4., szerda 22:59 | nyolc éve frissítve

Brit és amerikai hírszerzési információk szerint „jelentős a valószínűsége”, hogy a repülőgépre juttatott bomba okozta a Metrojet A321-esének szombati tragédiáját. Az ügy árthat Putyin hazai megítélésének, nem véletlen, hogy az oroszok egyelőre spekulációnak tartják a bombáról szóló értesüléseket. A britek leállították a Sarm-es-Sejkre induló járatokat, az ott lévő gépeket nem engedik felszállni, és átvilágítanák a repteret. Kairó szerint biztonságosak a repterei.

Cikkünk folyamatosan frissül.

Amerikai tisztségviselőktől származó információk szerint az Iszlám Állam tagjai által telepített bomba miatt robbanhatott fel a Sínai-félszigeten lezuhant orosz utasszállító – írja a CNN

A fekete doboz adatai alapján az már teljesen biztos, hogy történt robbanás a gép hajtóművében, és már több amerikai forrás szerint is az Iszlám Államhoz vezetnek a nyomok.

Az amerikai hírszerzők úgy tudják, a Sínai-félsziget környékén ebben az időben történtek más gyanús cselekmények, amik terrortámadásra utalnak. Erre a következtetésre Iszlám Állam-tagok üzeneteinek vizsgálatából jutottak.

Rendkívül nagy a valószínűsége, hogy egy csomagban elrejtett robbanószerkezet okozta a robbanást

– tudta meg a CNN az ügyet jól ismerő kormányhivatalnoktól. Ugyanez a véleménye a brit hírszerzésnek is. A szakértők szerint az sem zárható ki, hogy az út során felszolgálandó élelmiszereket tároló konténerekbe sikerült valahogy bombát telepíteni.

A CNN szerint az amerikai hírszerzésnek arra vonatkozóan is van információja, hogy a sarm-es-sejki repülőtéren valaki segíthetett a bomba fedélzetre juttatásában. 

Az Iszlám Állam egyiptomi ága fenyegető hangvételű felvételt jelentetett meg szerdán, amiben megerősítette, hogy ő okozta a Sínai-félszigeten történt légi katasztrófát.

Ha a bőröndben elhelyezett pokolgéppel kapcsolatos feltételezés beigazolódik, akkor az Iszlám Állam merényleteinek új formájára tért át, hiszen ilyen típusú akciót még nem hajtott végre.

Korábban az derült ki, hogy a fekete dobozok ugyan nem rögzítettek a pilóta által az irányító toronynak leadott vészjelzést, de a gép nagyon nagy sebességgel süllyedt, és ez a szakértő szerint arra utal, hogy hatalmas robbanás történt, ami a repülő összes hajtóművét egyszerre működésképtelenné tette, a gép egyik oldalát lángokba borította, egy darabját pedig kiszakította.

A britek átvilágítanák a sarm-es-sejki repülőteret 

A brit kormány szerda éjjel bejelentette, hogy teljesen leállítja a légi forgalmat Nagy-Britannia és az egyiptomi Sarm-es-Sejk üdülőközpont repülőtere között. A szombaton lezuhant orosz repülőgép is erről repülőtérről szállt fel.

A brit külügyminisztérium módosította utazási útmutatását is, felszólítva a brit állampolgárokat arra, hogy a legszükségesebb eseteket leszámítva ne látogassanak Sarm-es-Sejkbe.

A brit kormány rendkívüli események idején ülésező tanácskozó csoportja (COBRA) este áttekintette a rendelkezésére álló összes információt, és ennek alapján arra a következtetésre jutott, hogy az orosz Airbus katasztrófáját „jelentős eséllyel” robbanószerkezet okozta, amely a repülőgép fedélzetén lépett működésbe – számolt be az MTI.

A brit külügyminiszter, Philip Hammond szerint hetekig is eltarthat, mire újra engedélyezhetik a Sarm-es-Sejkben rekedt brit gépek felszállását. A Sínai-félszigeten rekedt mintegy húszezer brit hazautazásáról szóló terveken már dolgoznak, ugyanakkor kijelentette, hogy a félsziget továbbra is biztonságos, nincs ok a britek evakuálására. Ugyanakkor kijelentette, hogy ha szükséges, mindenkit kimenekítenek, tekintet nélkül a költségekre.

A briteknek van bevett protokolljuk az állampolgáraik kimentésére katonai szállítógépekkel. Azonban egy, a Telegraphnak nyilatkozó védelmi forrás szerint annyira sok embert kellene kimenteni, hogy egyszerűbb a sarm-es-sejki reptér biztonságát átvilágítani és megerősíteni. A brit katonai szakértők már úton vannak Sarm-es-Sejkbe.

Hollandia is törölte Sarm-es-Sejkbe tartó járatait – írta az NLtimes. Egyiptom mindkét ország lépését elhamarkodottnak tartja. Kairó hozzáállása érthető: nemcsak azért, mert az ország GDP-jének csaknem hatodát adó turizmust érzékenyen érintheti a gépek elmaradása, hanem azért is, mert rossz fényt vet a kormányra, ha nem tudja meggyőzően igazolni, hogy képes a Sínai-félsziget ellenőrzésére és távol tartani az Iszlám Államot.

Kreml: spekuláció és nyomásgyakorlás

A szövetségi felső ház külügyi bizottságának elnöke, Konsztantyin Koszacsov szerint a brit és amerikai értesülések, miszerint a fedélzetére juttatott bomba okozta az orosz gép vesztét, spekulációk, melyek a pszichikai nyomásgyakorlásra  Oroszországra szíriai jelenléte miatt.  Koszacsov szerint  a vizsgálat még nem ért abba a stádiumba, hogy bármi biztosat lehetne állítani a tragédia okáról – írja a Guardian.

A nyugati média által idézett elemzők szerint a kétes megítélésű afganisztáni és csecsenföldi beavatkozások árnyékában sokat árthat Putyin hazai megítélésének, ha kiderül, hogy az orosz gép ellen valóban iszlamista terrortámadást hajtottak végre, ami összefügg az orosz hadsereg szíriai beavatkozásával. Moszkva szíriai aktív katonai szerepvállalásának a legnagyobb kockázata nyilvánvalóan épp az volt, hogy Oroszország is a terroristák célpontjává válik.

Cameron felhívta Putyint

Az orosz vezetés szerint a brit kormány viselkedése érthetetlen:

miközben London a Sarm-es-Sejkbe tartó brit járatok törléséről dönt, semmilyen, ezt megindokló információt nem oszt meg Moszkvával.

Ezt az orosz külügyminisztérium szóvivője megdöbbentőnek nevezte – írta a TASSZ. Marija Zaharova ezzel Philip Hammond brit külügyminiszter nyilatkozatára is utalt, amely szerint a brit kormány bombamerényletre gyanakszik. Ilyen adatai ugyanis az orosz félnek a vizsgálatok alapján egyelőre nincsenek.

A külügyi kifakadás után nem sokkal jött a hír, hogy David Cameron és Vlagyimir Putyin telefonon megvitatták a tragédia körüli helyzetet. A beszélgetést a brit kormányfő kezdeményezte. „Vlagyimir Putyin hangsúlyozta, hogy a történtek értékelésekor azokra az adatokra kell alapozni, amelyek a vizsgálat során derülnek ki” – idézte a TASSZ az elnöki sajtóosztály közleményét, utalva ezzel arra, hogy Moszkva szerint túl sok a politikai értékelés a nyugati nyilatkozatokban, amit inkább szíriai beavatkozás megítélése diktál.

Moszkvával együtt Kairó is tagadja, hogy az Iszlám Állam merényletet követett volna el az utasszállítóval szemben. Kairónak nem csak gazdaságilag fontos, hogy megőrizze a hozzá látogató turisták bizalmát – az ágazat adja az ország GDP-jének hatodát –, de politikailag is presztízskérdés, hogy az egyiptomi vezetés igazolja: képes a térség ellenőrzésére. Az egyiptomi elnök, Abdel Fatah asz-Sziszi csütörtökön Londonban David Cameronnal is tárgyalt – írta a Guardian. A találkozó jelentős részben a biztonsági helyzetről szólt. A brit kormányfő közölte, hogy titkosszolgálati információkra alapozva döntöttek úgy, hogy leállítják a Sarm-es-Sejkbe tartó járatokat. Az egyiptomi elnök a sajtótájékoztatón megértette a londoni aggodalmakat, de biztosított mindenkit, hogy a turisták biztonságban vannak az országban.

A Kreml nyugodtabb, mint az orosz turisták

Koszacsov elmondta, hogy ha valóban kiderül, hogy biztonsági problémák vannak a reptéren, Oroszország is leállítja a légi közlekedést, de mindaddig továbbra is repülhetnek az orosz gépek Sarm-es-Sejkre és vissza.

Az orosz szövetségi közlekedési hatóság csütörtökön bejelentette, hogy a Kogalimavia (Metrojet) az összes (négy) Airbus 321-típusú gépét kivonja a forgalomból, amíg az ügy nem tisztázódik.

Csütörtökön Sarm-es-Sejk 23 Oroszországból menetrend szerint érkező utaszállítót fogad.

írta a Ria Novosztyi. Csütörtök délelőtt Moszkvában megkezdődött az első áldozatok temetése.

Miközben az orosz vezetés szerint nincs ok az egyiptomi járatok leállítására, a máskor hagyományosan kevéssé aggodalmaskodónak tartott orosz turisták már elkezdték lemondani egyiptomi útjaikat. Ezt az orosz turisztikai hivatal (Roszturizm) vezetője ismerte el a Ria Novosztyinak. Ezért a hivatal már honlapján arról is információkat ad, mire hivatkozva lehet visszamondani az utakat úgy, hogy az utasok visszakaphassák pénzüket. Oleg Szafonov azonban megerősítette: a kormánytól semmilyen jelzést nem kaptak arra, hogy az egyiptomi utakról való lemondást javasolják az orosz turistáknak.

Ugyanakkor Dmitrij Medvegyev miniszterelnök az orosz légitársaságok nemzetközi járatainak szigorúbb ellenőrzését javasolta, ami mégis jelzése annak, hogy Moszkva sem utasítja el teljesen a terrortámadás lehetőségét.

Kairó szerint biztonságosak az egyiptomi repterek

Az ország polgári légiközlekedéséért felelős miniszter, Hasszam Kamal szerint az egyiptomi repterek továbbra is biztonságosak és megfelelnek a nemzetközi előírásoknak. Az ennek ellenkezőjéről és a Metrojet-gépre feljuttatott bombáról szóló híreszteléseket tényalap nélkülinek és spekulatívnak nevezte. Sarm-es-Sejkbe ma a 23 oroszországi gép mellett nyolcat Ukrajnából, hármat Olaszországból, kettőt Szaúd-Arábiából, egyet-egyet pedig Belgiumból, Jordániából és Törökországból várnak, a többi belföldi járat.

Magyarországról nem közlekednek menetrend szerinti közvetlen járatok a sarm-es-sejki repülőtérre.

Így jutottunk idáig

Október 31.: A Kogalimavia (Metrojet) orosz légitársaság repülőgépe az egyiptomi Sarm-es-Sejk üdülőhelyről indult Szentpétervárra, a felszállás után 23 perccel zuhant le a Sínai-félszigeten szombat reggel. A gépen 217 utas, köztük 17 gyermek, és 7 főnyi személyzet tartózkodott, a katasztrófát senki nem élte túl. Az áldozatok túlnyomó többsége orosz volt. Egyiptomi tisztségviselők szerint mielőtt a gép eltűnt volna a radarképernyőkről, a pilóta engedélyt kért, hogy leszállhasson a legközelebbi reptéren, vészjelzést azonban nem adott le. Az Iszlám Állam egyiptomi szárnya azt állította, hogy ők szedték le a gépet Oroszország szíriai beavatkozása miatt.

November 1.: Orosz légiügyi szakértők szerint a lezuhant utasszállító gép már a levegőben darabokra tört, és darabjai húsz négyzetkilométeres térségben szóródtak szét. A repülő másodpilótájának felesége szerint férje panaszkodott a repülőgép rossz műszaki állapota miatt.

November 2.: Oroszországba szállították a légi katasztrófa áldozatainak földi maradványait. Az egyiptomi és orosz hatóságok azt közölték, hogy egyelőre nem áll módjukban megmondani, mi okozta az utasszállító repülőgép szerencsétlenségét. Maxim Szokolov orosz közlekedési miniszter ugyanakkor nem tartja valószínűnek, hogy a tragédiát terroristák által kilőtt légelhárító rakéta okozta volna. A helyszínen megtalálták a gép mindkét fekete dobozát. A gépet üzemeltető Kogalimavia (Metrojet) szerint "külső okokra" vezethető vissza, hogy a gép szétesett a levegőben. A fekete dobozok első vizsgálati eredményei azonban még cáfolták ezt a gyanút.

November 3.: Furcsa hangok hallhatók a szombaton lezuhant orosz repülőgép fekete dobozának hangfelvételén. Egy műhold fényvillanást érzékelt a tragédia helyszínén a Sínai-félsziget felett. Ugyanakkor több szakértő is úgy véli, hogy az Iszlám Államnak nincs olyan rakétája, amivel egy gépet több mint kilenc kilométeres magasságban megsemmisítsen.

November 4.: A fekete dobozok adatai szerint robbanás történt a repülőgép hajtóművében. Kezdetben még azonban név nélkül nyilatkozó források azt mondták, hogy ezt műszaki hiba is okozhatta. Estére azonban – ahogy ez cikkünkből is kiderül – már inkább azt valószínűsítették, hogy a dzsihadista terrorszervezet által telepített bomba robbanhatott a gépen.

Rovatok