Az Economist hetilap aktuális száma nagy terjedelemben elemzi Európa legfontosabb politikusának, Angela Merkelnek a helyzetét. Az elemzés szerint Merkel a menekültválságban rá addig nem jellemző módon egyértelműen elkötelezte magát a befogadás mellett, de talán épp emiatt karrierje először őt magát is megsebezheti a válság. Két ember tűnt fel, aki alááshatja pozícióját:

Az európai olvasók számára bizonyára fenyegetőnek tűnik ez a tandem, de az elemzés valójában egyetlen komoly érvet sem hoz fel amellett, az identitás-erősítő beszólogatásokon túl ez a két államférfi mivel is tudna komolyan ártani Merkelnek. 

A lap Orbánról csak annyit jegyez meg, hogy demagógiája nyílt támadás Merkel politikája ellen, és a miniszterelnök a kancellár befogadáson alapuló politikáját "morális imperializmus"-ként bélyegezte meg. A kerítésépítéssel ráadásul egy olyan modellt mutatott fel, mely szöges ellentétben áll Merkel politikájával.

Az Economist nagyobb veszélyforrásnak látja Seehofert, aki a bajor CSU-vezetők évtizedes tradícióját folytatva állandóan keresi az önállóság felmutatásának lehetőségét a testvérpárt CDU-val - és ezzel párhuzamosan a szövetségi kormánnyal - szemben, de ezen a téren elődeinél is messzebb ment el, amikor nyíltan beszélt a CDU és a CSU közti "válság"-ról, sőt, alkotmánysértéssel vádolta meg Merkelt.

De párt- és országos szinten Seehofer sem jelent komoly fenyegetést Merkelre nézve, ugyanis nem jelentkezett be olyan politikus, aki valódi alternatívája lehetne. Szinte biztos, hogy bejelentkezik majd negyedik ciklusára is, amit valószínűleg el is nyer. A nagy kérdés inkább az, hogy Kohltól vagy Schrödertől eltérően neki sikerül-e méltósággal befejeznie karrierjét, vagy uralma válságok és botrányok közepette ér véget.

(Borítókép: Angela Merkel és Orbán Viktor az Európai Bizottság ülésén Brüsszelben. 2015. október 25. AFP / Emmanuel Dunand)