Index Vakbarát Hírportál

Felfedték a Ku Klux Klan támogatóinak kilétét

2015. november 6., péntek 13:37

Az Anonymous hackercsoport a fehér faj felsőbbrendűségét hirdető Ku Klux Klan (KKK) mintegy ezer szimpatizánsának adatát hozta nyilvánosságra. Az Anonymous a faji erőszakkal való szembenállással indokolta a lépést, miután a KKK a tavaly a rendőrök által Fergusonban megölt fiatal fekete férfi miatt kitört zavargások idején a résztvevők meggyilkolásával fenyegetőzött.

A héten már nyilvánosságra került egy lista, most azonban úgy tűnik, az hamis volt: azon mások mellett amerikai politikusokat is hírbe hoztak a KKK-val, ám a hackercsoport a Twitteren cáfolta, hogy a lista tőlük került volna ki.

A mostani listát hónapokig tartó gyűjtés során állították össze, elsősorban a KKK-tagok közösségi oldalainak figyelésével, majd megpróbálták kiszűrni a hibákat. A nevek általában a facebookos profilokhoz tartozó álnevek, amelyekhez se valódi nevek, se telefonszámok, címek nem tartoznak. A lista egyetlen olyan ismert embert se leplezett le, akiről eddig ne lehetett volna tudni, hogy szimpatizál a KKK-val.

Az új névsort a Vice újságírója is megkapta, és elmondása szerint annak nagy része pontos, bár továbbra is vannak benne hibák, például olyan emberek, akik nincsenek kapcsolatban a rasszista szervezettel.

A KKK nem aggódik a lista miatt. Frank Ancona, a KKK „tradicionalista lovagjainak” „birodalmi mágusa”, aki maga is szerepel az Anonymous gyűjtésében, a Vice-nak azt mondta, hogy a szervezetből senki sem kereste, és a tagság az ügy miatt inkább csak nőhet.

Az Anonymous a listához fűzött kommentárjában közölte, hogy a KKK fontos eleme az USA „kulturális tájképének”.

A KKK tagjaival szemben a rasszizmus általában nem visel kámzsát, de a kultúra minden szintjét áthatja. Részben épp ezért vettük le a tagokról a kámzsát: nem az a fontos, hogy ki van alatta, hanem hogy 

szélesebb társadalmi összefüggésben

magának a kámzsának mi szimbolikus jelentése.

Rovatok