Index Vakbarát Hírportál

Dzsihadisták dicsekedtek az orosz gép felrobbantásával

2015. november 7., szombat 07:48 | aznap frissítve

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet vezetői a szíriai Rakkában és velük kapcsolatban álló emberek a Sínai-félszigeten egymás közötti beszélgetéseikben egyebek mellett azzal kérkedtek, hogy sikerült elérni egy orosz utasszállító repülőgép lezuhanását a félsziget fölött. Ezt az NBC amerikai tévé péntek esti híradója jelentette meg nem nevezett tisztségviselőkre hivatkozva.

Félreérthetetlen, hogy ünnepeltek

- jelentette ki egy tisztségviselő. Egy beszélgetésükben azzal dicsekedtek, hogy miként okozták a repülőgép lezuhanását szombaton - tette hozzá.

Az amerikai hírszerzés egy olyan Sínai-félszigeti csoport üzenetét is elfogta még a légi katasztrófa előtt, amely kapcsolatban áll az IÁ-val, és ebben az üzenetben az áll, hogy "valami nagy dolog fog történni a térségben" - számolt be róla az NBC.

A CNN amerikai hírtévé szerint az IÁ nyilvánosságra hozott egy olyan videofelvételt, amelyen a szervezet állítása szerint több vezetőjük látható Aleppó szíriai városban, miközben gratulálnak a katasztrófa után Sínai-félszigeti szövetségeseiknek.

A pénteki brit sajtó szerint a brit és az amerikai hírszerzés olyan adatokhoz jutott, amelyek egyértelműen arra vallanak, hogy pokolgépes merénylet okozta a múlt szombaton Egyiptomban lezuhant orosz repülőgép katasztrófáját.

Az AFP francia hírügynökség és a France2 közszolgálati televízió kairói tudósítója pedig megerősítette pénteken, hogy a Sínai-félszigeten lezuhant orosz repülőgép fekete dobozainak vizsgálata, összevetve a szerencsétlenség helyszínen talált nyomokkal, valamint a nyomozók tapasztalataival, "nyomatékosan alátámasztja" azt a feltételezést, hogy merénylet történt.

Rovatok