Index Vakbarát Hírportál

50 év után először szavazhattak, 80 százalékos volt a részvétel

2015. november 8., vasárnap 14:56 | aznap frissítve

Véget ért Mianmarban az első szabad parlamenti választás, amelyet 50 évvel azután tartottak meg, hogy katonai puccs történt az országban, majd létrejött a világ leghosszabb ideig tartó diktatúrája. Az országot 1962 óta vaskézzel irányító katonai kormányzat 2011-ben oszlatta fel önmagát. A választást a négy éve kezdődött demokratikus átmenet próbájának tekintik.

Közel 30 millióan voltak választásra jogosultak, és a választás bizottság közlése szerint mintegy 80 százalékos volt a részvétel. Több százezren, például a rohingya muszlimok viszont nem szavazhattak.

A BBC szerint az első hivatalos eredmények majd helyi idő szerint hétfőn reggel (magyar idő szerint valamikor hajnalban) várhatóak. Végleges választási eredmények csak több nap múlva várhatók, mert a közigazgatás fejletlen és nincsenek hagyományai a szabad választásnak.

A választás legnagyobb esélyese a Nobel-békedíjas Aung Szán Szú Csí vezette ellenzéki Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD). Az NLD 1990-ben már nyert egy választást, de a parlament még csak alakuló ülést sem tarthatott.

A választás tétje a parlament összetételén kívül az új államfő személye is, akit a törvényhozás néhány hónap múlva választ meg. Aung Szan Szú Csi a juntától örökölt alkotmány értelmében nem indulhat az elnökválasztáson, mert gyerekeinek brit állampolgárságuk is van. Azt mondta viszont, hogy az NLD győzelme esetén „az elnök fölött" fog állni.

Napközben hosszú sorok alakultak ki egyes szavazókörök előtt, többen már hajnalban kimentek, hogy az elsők között juthassanak be. 40 ezer rendőr vigyázott a szavazókörökre. A szavazás alapvetően rendben zajlott, néhány elszigetelt problémát leszámítva.

A szavazóhelyiségek zárása után Alexander Lambsdorff, az európai megfigyelők küldöttségének vezetője közölte, hogy „nem látott csalásra utaló jeleket". Hozzátette azonban, hogy „a folyamat még korántsem ért véget", és bármi történhet a szavazatok összeszámlálásakor vagy az urnák szállításakor.

Az NLD székháza előtt több ezren gyűltek össze ujjongva, énekelve, de Aung Szán Szú Csí feltűnését is hiába várták. A párt egyik vezetője ehelyett arra kérte őket, hogy menjenek haza, és várják ott türelmesen az eredményeket.

Mivel nem voltak megbízható közvélemény-kutatások az országban, ezért meg kell várni az eredményeket, de a legtöbben az NLD győzelmét várják. A képviselő helyek negyedét viszont a választáson nem induló katonai tisztviselőknek tartották fenn, ők pedig várhatóan a 2011 óta kormányzó USDP-vel szavaznak majd együtt. Ez azt jelenti, hogy az NLD-nek az összes olyan képviselői hely 67 százalékát meg kell szereznie a többséghez, amire szavazni is lehetett.

A bonyolult mianmari helyzetről itt írtunk összefoglaló cikket.

Rovatok