Index Vakbarát Hírportál

Oroszország érdekes javaslattal állt elő Szíria jövőjéről

2015. november 10., kedd 23:56

Oroszország azt akarja elérni, hogy a szíriai kormány és az ellenzék állapodjon meg egy 18 hónapos alkotmányos reformfolyamat lefolytatásáról, majd ezt követően előre hozott elnökválasztást tartsanak a négy és fél éve polgárháború sújtotta közel-keleti országban - derült ki egy, a Reuters brit hírügynökség által kedden szemlézett orosz javaslatból.

A nyolcpontos orosz javaslat a Szíria jövőjéről szóló e heti nemzetközi értekezletre készült. Egyebek mellett az szerepel benne, hogy a szíriai feleknek egy jövőbeli ENSZ-békekonferencián kellene megállapodásra jutniuk. Moszkva szerint itt az egyébként számos különböző ideológiai hátterű csoportból álló szíriai ellenzéknek "egységes delegációval" kellene megjelennie. Az ellenzékiekkel szemben támasztott feltételek között szerepel, hogy ellenezzék a terrorizmust, és fogadják el a szíriai állam szekuláris és demokratikus jellegét. A javaslat szerint a politikai reformfolyamatot nem Bassár el-Aszad jelenlegi szíriai elnök vezetné, hanem egy kompromisszumos jelölt, akit a kormányzat és az ellenzék is elfogadna. Ugyanakkor a dokumentum nem zárja ki, hogy Aszad indulhasson az előre hozott választáson. Ez a rész különösen irreálisnak tűnik, mivel az ellen harcoló ellenzékiek és az őket támogató nyugati és arab országok szerint Aszad távozása nélkül nem lehet béke Szíriában.

Az oroszok emellett azt javasolják, hogy az e heti nemzetközi konferencián állapodjanak meg arról, mely szíriai fegyveres csoportok számítanak terrorszervezetnek. A dokumentumban az is szerepel, hogy bármiféle szíriai tűzszünet alól kivételt kell képezniük az Iszlám Állam dzsihadista szervezet és más terrorcsoportok elleni hadműveleteknek.

A Reutersnek nyilatkozó nyugati diplomaták úgy vélték, az orosz javaslat a nyugati és arab országok számára nem lenne elfogadható, mivel egyrészt nem mondja ki Aszad távozásának szükségességét, másrészt Moszkva a nyugati feltételezések szerint nemcsak a dzsihadista szervezeteket, hanem minden olyan csoportot terroristának akar bélyegezni, amely az IÁ-n túl bárki mással szemben is harcol. Ez utóbbi kategóriába pedig beletartoznának a nyugat által mérsékeltnek tartott felkelők is, akiket arab és nyugati országok támogatnak.

Rovatok