Index Vakbarát Hírportál

Bekeményítenek a franciák, szigorítják a szükségállapotról szóló törvényt

2015. november 18., szerda 14:56

Egy polgármestereknek rendezett tanácskozáson François Hollande megerősítette, hogy Franciaország háborúban áll az Iszlám Állammal. Hollande azt mondta, az Iszlám Állam az egész világot fenyegeti, a kormány pedig minden tőle telhetőt megtesz, hogy megvédje a franciákat a terroristákkal szemben.

Azt is mondta, hogy a harchoz masszív jogi keretek kellenek, amihez újra kell definiálni a háború határait. Többek között ezért arról is döntött, hogy vissza kell állítani a határellenőrzéseket. Szerinte a helyi hatóságoknak is több jogkört kellene adni, hogy elfoghassanak bizonyos embereket, és megállíthassanak bizonyos járműveket. 

Az igazságszolgáltatáshoz is alapjaiban akar hozzányúlni, több rendőrt, több vámtisztet ígért, és megismételte, hogy nem csökkentik a hadsereg létszámát a következő években. „Franciaország a szabadság és kultúra országa marad, soha nem enged a félelemnek” – tette hozzá.

Hollande elutasította, hogy összefüggés lenne a menekültválság és a pénteki támadások között. Szerinte csak arról van szó, hogy az Irakból és Szíriából érkezett emberek közül sokan olyan területeken is élnek, amiket az Iszlám Állam ural, és ugyanazok ölik meg őket is, mint akik megtámadták Franciaországot. Egyben bejelentette, hogy Franciaország harmincezer menekültet fogad a következő két évben.

Egy Twitteren is elérhető törvénytervezet szerint szigorítanák a szükségállapotról szóló 1955-ös törvény egyes rendelkezéseit. Eszerint három hónappal meg lehetne hosszabbítani a szükségállapot idejét.

Ezenkívül házi őrizetet lehetne elrendelni olyan személyekkel szemben, akiknek a magatartása arról árulkodik, hogy veszélyesek a biztonság és a közrendre. A házi őrizetben lévő személyeknek megtiltanák, hogy akár közvetlenül, akár közvetetten kapcsolatba lépjen olyan személyekkel, akik hasonlóan veszélyesek lehetnek a biztonságra és a közrendre.

Bármilyen szerveződést vagy csoportot fel lehetne oszlatni, ha az a közrend és a biztonság ellen szítana, vagy tagja lenne olyan személy, aki emiatt házi őrizetben van. Ez nyilván azokra a mecsetekre is vonatkozna, ahol radikális muszlimok vannak.

A törvénytervezet arról is rendelkezik, hogy házkutatásoknál minden dokumentumról másolatot lehetne készíteni. 

Rovatok