Index Vakbarát Hírportál

Kína folytatja a mesterséges szigetek építését a Dél-kínai tengeren

2015. november 22., vasárnap 16:27 | aznap frissítve

Bár Obama szerette volna elérni a hétvégi kuala lumpuri csúcstalálkozón, hogy a kínai kormány fejezze be a mesterséges szigetek építését a Dél-kínai tengeren, a kínaiak ebbe nem egyeztek bele - írja a Reuters. "Folytatjuk a civil és katonai célú létesítmények telepítését", mondta vasárnap reggel a kínai külügyminiszter a maláj fővárosban. Liu Csen-min az amerikai elnök szombati, szintén a Kelet-ázsiai Csúcson elhangzott nyilatkozatára reagált, melyben arra kérte az országot, hogy hagyjanak fel az építkezéssel. 

Csen-min szerint folytatniuk kell az építkezést Kína nemzetbiztonsága és gazdasági-kereskedelmi célok érdekében is. A külügyminiszter közölte: az USA a hajózás szabadságának nevében csak tesztelgeti Pekinget a stratégiailag fontos vízi útvonalon. 

Kína az energiaforrásokban gazdag Dél-kínai tenger jelentős részét befolyása alatt tartja, és az utóbbi időben elkezdtek részben katonai célú mesterséges szigeteket építeni zátonyokra. Ez aggodalmakat váltott ki Washingtonban, mivel az amerikaiak szerint csak arra szolgál, hogy Kína katonai eszközökkel nyomatékosítsa a térség feletti irányítás igényét. Korábban novemberben az USA  B-52-es hadászati bombázót küldött oda, ami átrepült egy mesterséges sziget fölött, október végén pedig egy irányítható rakétákat hordozó amerikai romboló manőverezett néhány tengeri mérföldnyire egy másiktól. Az amerikaiak ekkor azt mondták, hogy a régió nemzetközi légterében mindig is repültek a gépeik, ugyanakkor jelezték, hogy elkötelezettek a szabad tenger- és légtérhasználat mellett. Kína politikai provokációnak nyilvánította az eseteket. 

Rovatok