2015. november 23., hétfő 09:10
Érdekes interjút közölt a francia RFI Dounia Bouzarral, aki dzsihadistává vált nyugati fiatalok deradikalizálásával foglalkozik. Bouzar egyesülete együttműködik a francia belügyminisztériummal.
Az interjúban Bouzar egyebek mellett erről beszélt:
- 2014 áprilisa (ekkor alakult a deradikalizációval foglalkozó egyesület) és az év vége között, azaz fél év alatt 325 család fordult segítségért a szervezethez és vette igénybe a segítségüket.
- Az egyesület megalakulása óta eddig 700 dzsihadista fiatal fordult meg a központjukban. Ennek 60 százaléka nem muzulmán családból származott.
- Nem lehet tipizálni azokat a fiatalokat, akik fogékonyak a dzsihadizmusra, mert minden társadalmi rétegből kerülnek ki ilyenek. Az alsó-és középosztályból éppúgy, mint a felsőbb társadalmi csoportokból.
- A dzsihadisták az interneten hülyítik be a fiatalokat. Az ideológiájuk egy világ-összeesküvésen alapul és elhitetik a fiatalokkal, hogy náluk van a bölcsek köve, csak ők tudják az igazságot.
- A fiatalok egy jelentős részénél akkor kezdődik az egész folyamat, amikor meghal egy közeli hozzátartozója. Ekkor a neten elkezdenek keresgetni olyan tartalmakat, amelyek a halállal, halál utáni élettel kapcsolatosak. Így botlanak bele a dzsihadista tartalmakba. Ekkor vetik ki rájuk hálóikat a terroristák.
- Amikor végleg beszippant valakit a dzsihadizmus, akkor az illető megszűnik egyénnek lenni. Ilyenkor már nincsenek érzelmei, emberi kapcsolatai, az embereket tárgynak tekinti. Úgy viselkedik ilyenkor, akár egy robot. Ez azért is érdekes, mert a Bataclanban zajló túszdráma szemtanúi is azt mondták, hogy a terroristák úgy viselkedtek, akár egy robot. A szakértő szerint ez már a végső fázisa a radikalizációnak, ebben a stádiumban már esély sincs arra, hogy az illetőt deradikalizálni lehessen.
- Van ugyanakkor példa arra, hogy olyan fiatalt sikerül deradikalizálniuk, aki korábban terrorista volt. Bouzar egy Léa nevű lányt említ, akit azért tartóztattak le a francia hatóságok, mert társaival egy zsinagóga ellen akartak merényletet elkövetni. Léa ma már az egyesületnek dolgozik. Körülbelül ötven hozzá hasonló fiatal van, mármint olyanok, akiket sikerült jó útra téríteni.