Index Vakbarát Hírportál

Kanada családos vagy meleg menekülteket vár

2015. november 25., szerda 09:43

Három hónapon belül 25 ezer szíriai menekültet fogad Kanada – jelentette be Justin Trudeau. A LIberális Párttal néhány hete választást nyert kormányfő szerint gyorsan és jól kell végrehajtani a programot. Utóbbi azt jelenti, hogy minden esetben alaposan mérlegelni kell a nemzetbiztonsági kockázatokat.

Trudeau CNN által idézett nyilatkozata nem váratlan, olyannyira, hogy a győzelmet hozó választási kampányában is kiállt a menekültek befogadása mellett. Sőt, akkor az év végéig ígérte a program megvalósítását, ezt épp biztonsági okokra hivatkozva tolta ki 2016-ra, részben a párizsi merényletek hatására.

Trudeau elismerte, hogy a 130 halálos áldozatot követelő támadások befolyásolták a társadalom hozzáállását, ezért is indokolt az alaposabb vizsgálat a Jordániából, Libanonból, Törökországból behozandó menekültek esetében.

A felmérések szerint Párizs után enyhe többsége kerültek azok, akik ellenzik a menekültek befogadását.

A program a veszélyeztetettebb csoportokat érinti, családosokat és az LGBT-közösség tagjait. Egyedülálló férfiak nem számíthatnak menekültstátuszra ezen a programon belül.

A bevándorlási és menekültügyi miniszter is érvelt a kockázatok mérlegelése mellett, de továbbra is támogatva a menekültek befogadását.

A kormány ösztönzi a kanadaiakat, hogy adakozzanak a menekültek számára, önkéntes munkát vállaljanak a velük kapcsolatos programokban.

Kanada nem az Egyesült Államok

A 30 milliós Kanada menekültpolitikája erősen eltér a 300 milliós Egyesült Államokétól, amely legfeljebb 10 ezer menekültet fogadna be jövőre, de a programmal szemben nagyon nagy az ellenállás az államok szintjén. Eddig 31 tagállam jelezte, hogy nem kíván befogadni menekülteket. A 31 államból 30 republikánus kormányzó irányítása alatt áll – igaz, a végső döntést szövetségi szinten hozzák majd meg.

Az Egyesült Államok 2011 óta 1500 szíriai menekültet fogadott be.

Rovatok