Index Vakbarát Hírportál

Már a párizsi támadások előtt rajta voltak Abaaoudék a belga listán

2015. november 25., szerda 22:56

A párizsi támadások kitervelőjének tartott Abdelhamid Abaaoud és az Abdeslam testvérek is rajta voltak már június óta azon a listán, amit a brüsszeli Molenbeek negyed 80 feltételezett iszlamistájáról állítottak össze Belgiumban, írja a France 2.

A 80 fős listát átadták Molenbeek polgármesterének, Françoise Schepmansnak is. A France 2 szerint már korábban, a New York Times szerint viszont egy hónappal a párizsi támadások előtt jutott el a lista a polgármesterhez.

Abaaoudról azt írták, hogy „radikalizálódott, Szíriába ment", míg az Abdeslam testvérekről az szerepelt benne, hogy „radikalizálódtak, az iszlamista mozgalom tagjai".

„Mit tehettem volna velük? Nem az én feladatom, hogy a feltételezett terroristákat felkutassam, ez a rendőrség dolga" – mondta Schepmans egy interjúban.

Abaaoudot múlt szerdán ölték meg a saint-denis-i lakásnál indított rendőri akcióban, Brahim Abdeslam pedig a párizsi támadások alatt felrobbantotta magát. Öccsét, Salah Abdeslamot viszont még nagy erőkkel keresik Franciaországban, Belgiumban és már Németországban is.

Rovatok