Index Vakbarát Hírportál

A törökök túl sokat nem vártak

2015. november 30., hétfő 17:39

Megközelítőleg 1300 menekültek tartóztattak fel Törökország északkeleti részén a helyi hatóságok, írja a Globe and Mail. A menekültek Görögországba akartak szökni, de 750-et már hajnalban lekapcsoltak a Canakkale tartományhoz tartozó Ayvacikban. Innen indulnak a legtöbbet a görögországi Leszbosz szigetére, ami a menekültek egyik első európai állomása. Később további 550 embert is elfogtak, akik az olajbogyóföldeken próbáltak elbújni a hatóságok elől.

Az akció alig egy nappal azután történt, hogy az EU megegyezett Törökországgal a menekültkérdés kezelésére. Az Unió hajlandó

is bevetni, csak fékezze meg Törökország az Európára szabaduló emberáradatot.

Az Anadolu hírügynökség szerint az elfogott menekültek Iránból, Irakból, Afganisztánból és Szíriából érkeztek. Az akció részeként négy embercsempészt is elkaptak, illetve lefoglaltak négy csónakot és hat hajómotort.

A menekülteket buszra rakták, majd egy kicsi, tömött szállásra vitték, ahol más külföldiek várnak az országból való kiutasításra.

A rajtaütés alatt a hatóságok egy partra mosott holttestet is találtak, aki minden bizonnyal illegálisan próbált átkelni a tengeren.

Bizalmat szavaztak Davutoglunak

A török parlament megszavazta a bizalmat Ahmet Davutoglu miniszterelnöknek, és jóváhagyta kormányának programját. (MTI)

Rovatok