Index Vakbarát Hírportál

Megijedtek a svédek, öt menekült gumicsónakkal ért partot

2015. december 2., szerda 16:52

Titkosított nyomozati anyagok alapján egy svéd napilap azt állítja, Dél-Svédország egyik kikötőjét egy gumi motorcsónakkal ért el néhány menekült.

A Dagens Nyheter (DN) szerint egy öt fős csoport próbálta csónakon kijátszani az elmúlt hetekben megerősített határőrizetet. A DN azt állítja, hogy hozzájutott az ügyről készült titkosított nyomozati anyagoknak, amelyeket már megküldték a svéd igazságügyi minisztériumnak is.

A hatóságok a nyomozás kezdeti szakaszában még nem tudták eldönteni, hogy gumicsónak utasai saját tervek alapján jutottak el Skillinge kikötőjéig, vagy embercsempészek irányították őket.

A lap idézett egy svéd szemtanút is, aki először horgászoknak nézte a kikötőbe érkező csónakosokat. A szemtanú szerint nehezen elképzelhető, hogy öt ember egy ilyen kis csónakkal át tudja szelni a Balti-tengert. Ezért azt valószínűsítette, hogy egy nagyobb hajóról indították őket a part felé.

A svéd nemzetbiztonság viszont azt állítja, hogy nincs információ arról, hogy több menekülteket szállító hajó is megjelent volna a svéd felségvizeken. (The Local)

Rovatok