Index Vakbarát Hírportál

Németországban folytatódik a hajsza a párizsi merénylők után

2015. december 2., szerda 21:11 | aznap frissítve

A Spiegel Online szerint jelenleg Németországban tartózkodnak, vagy tartózkodhattak a párizsi merényletekkel gyanúsított terroristák. Nem nyilvános rendőrségi dokumentumokra hivatkozva azt írta a lap, hogy hét feltételezett terroristát keresnek, és az egyik név szerint nem ismert gyanúsítottat két nappal a támadások után az A4-es autópálya egy pihenőjében látták az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Frechennél.

A biztonsági kamerák felvételein is látni a gyanusítottat, aki egy lopott belga rendszámmal felszerelt sötétkék BMW-vel utazott Köln felé.

A merényletek fő szervezőjeként ismert belga Abdelhamid Abaaoud az utóbbi években többször járt a radikális iszlamizmus legerősebb németországi irányzata, a szalafizmus német fellegvárának számító Észak-Rajna-Vesztfália legnépesebb városa, Köln térségében, és 2014 tavaszán szoros kapcsolatokat ápolt a Kölntől nem messze fekvő Dinslaken iszlamistáival az a szíriai dzsihadista csoport, amelynek tagja volt.

Abdelhamid Abaaoud meghalt a Saint-Denisben végrehajtott rajtaütésben. Az első számú gyanúsított, a magát Yassine Baghlinak is nevező belga Salah Abdeslam, akiről az a legutóbbi biztos adat a nemzetközi letartóztatási parancs szerint, hogy egy szintén szökésben levő társával, Mohamed A-val egy bérelt autóval elhagyta Belgiumot Németország, Franciaország vagy Luxemburg felé - írta a Spiegel Online. A belga hatóságok szerint Abdeslam útitársának neve Mohamed Abrini.

Körözik továbbá a francia állampolgárságú, 26 éves Charaffe E.-M.-et és a 28 éves, szintén francia Samir B.-t. Ők a hatóságok szerint egy újabb támadássorozatot terveztek Párizsban. Az utóbbi gyanúsított a Spiegel Online értesülése szerint néhány éve elutazott Szíriába a Bataclan koncertterembe behatoló terrorista kommandó egyik tagjával, Samy Amimourral. A francia hatóságok akkor elveszítették szem elől Samir B.-t - írta a hírportál. Keresik még az 53 éves belga Jamal I.-t és a 32 éves francia Franzose Baptiste B.-t. (MTI)

Rovatok