Index Vakbarát Hírportál

Jöhet a közös EU-s határvédelem

2015. december 11., péntek 13:10

Új külső határőrizeti rendszert tervez az EU a Frontex helyett – írja az MTI a Financial Times értesülései alapján. Az Európai Bizottság a jelenlegi helyett egy olyan állandó határőrizeti szerv létrehozására készül javaslatot tenni, amelynek jogában állna átvenni az Európai Unió külső határainak őrizetét, akkor is, ha valamely tagállam kormánya ezt ellenzi. A lap szerint

ez lenne a nemzetállami szuverenitási hatáskörök legjelentősebb átcsoportosítása az euró születése óta.

A lap az általa látott dokumentumokra, illetve EU-illetékesektől származó értesülésekre hivatkozva azt írta, hogy a bizottság már a jövő héten előterjeszti a javaslatát az új, parti őrséggel kiegészített állandó határőrizeti erő felállításáról.

Ennek az egységnek a bevetésében az Európai Bizottságé lenne az utolsó szó. Várhatóan ez lesz az új szabályozás legvitatottabb eleme, ugyanis így a bizottság jogköre lenne az egység telepítése egy adott határszakaszra, az új határrendészeti alakulat és parti őrség igazgatási testületének ajánlása alapján. A tagországokkal konzultálnának ugyan, de a tagállami kormányoknak nem lenne joguk egyoldalúan vétót emelni egy-egy telepítési döntés ellen. Ez a schengeni térség nem EU-tag országaira, például Norvégiára is vonatkozna.

Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációügyi biztosa a lapnak kijelentette: a menekültválság megmutatta az EU jelenlegi határrendészeti rendszere, a Frontex korlátait. Avramopulosz szerint az új határőrizeti egység és parti őrség Schengen megvédését és erősítését szolgálná.

Rovatok