Közel végleges, 99,75 százalékos feldolgozottság mellett az exit polloknak megfelelően a kormányzó konzervatívok, a Partido Popular (Néppárt) nyerte a spanyolországi parlamenti választásokat. Az exit pollokhoz képest a szocialisták a vártnál jobban szerepeltek, és nagyon biztos másodikok, míg a Podemos a harmadik, a mérsékelt jobboldali Ciudadanos pedig a várakozásokhoz képest jóval gyengébb eredménnyel negyedik helyen végzett.
Ezek az arányok jelentősen eltérnek attól, amire a legutóbbi közvélemény-kutatások alapján számítani lehetett: ahogy ezen a grafikonon is látszik, a várakozásokhoz képest a Podemos szerepelt a legjobban, míg csalódottságra leginkább a Ciudadanosnak lehet oka.
Összesen 10 párt alkotja majd az új spanyol parlamentet, aminek az alakuló ülése január 14-én lesz. Addig kell majd alkudozások után egy kormányképes, akár külső támogatású kormánykoalíciónak felállnia,
A végeredménytől függően pedig a pártok nemcsak az elmúlt csaknem négy évtizedben megszilárdult kétpártrendszert bonthatják le, hanem a spanyol demokratikus berendezkedést megalapozó 1978-as alkotmányt is megváltoztathatják.
A lassan végleges eredmények szerint a következőképpen alakulnak a szavazati arányok és a mandátumok (regionális pártoknál előfordulhat, hogy az összességében alacsony százalékos eredményükkel is képviselői helyekhez jutottak):
Eddig hagyományosan a két nagy párt, a váltógazdaságban működő konzervatívok és szocialisták között oszlott meg a parlamenti helyek nagy többsége, most azonban együtt már csak a szavazatok 50 százalékát szerezték meg. Habár a spanyol választási rendszer a nagyobb pártoknak kedvez, ezért mandátumban ennél erősebbek lesznek, és még mindig a képviselők közel kétharmadát maguk mögött tudhatják.
Az már látszik, hogy egyik valószínű koalíciónak sem lenne abszolút többsége a 350 fős parlamentben: a Néppárt-Ciudadanos együtt is alatta maradna a szükséges 176 képviselőnek, míg a Podemos és a szocialisták sem közösen, sem pedig még az Egyesült Baloldal (IU) képviselőivel kiegészülve sem érnék el a többséget. Ha a reális koalíciók mandátumszámait hasonlítjuk össze, rendkívül kiélezett a helyzet: egy PP-Ciudadanos szövetség 163, a PSOE és a Podemos pedig együtt 159, vagyis néggyel kevesebb mandátummal bír.
Annyi biztos, hogy egy PP-PSOE nagykoalíció létrehozását mindkét fél kizárta. A Podemos és a Ciudadanos a kampányban azt az álláspontot képviselte, hogy csak akkor szövetkeznének más párttal, ha győztesként ők diktálnák az együttműködés feltételeit. Ez nem volt reális feltétel, de kérdés, hogy milyen koalíciós alkut csikarhatnak ki most támogatásukért cserébe, ugyanis bármelyik oldal nagy pártjának megkerülhetetlenek lesznek.
Egyelőre úgy tűnik, hogy az új parlament is két, bal- és jobboldali blokkba tömörülhet, de az, hogy ki szerezhet többséget viszont könnyen lehet, hogy a kis, nagyrészt regionális érdekek mentén szerveződő pártokon múlhat, összesen ugyanis tíz párt alkotja majd az új parlamentet.
Az Egyesült Baloldal viszonylag természetes szövetségese lehet a szintén baloldali PSOE-nek és Podemosnak, de az ő várható 2 mandátumuk még mindig nagyon kevés lenne a többséghez. A baloldali-katalán nacionalista ERC Katalóniában kormányzott már a PSOE helyi pártszervezetével, a PSC-vel közösen, ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy ők is hajlandóak lennének részt venni egy baloldali koalícióban, mert a legutóbbi katalán választásokon pont a szocialisták ellen indultak.
Nyolc mandátumot szerzett még a szintén katalán függetlenség-párti Democrácia e Llibertat, a baszk nacionalista PNV és Bildu 6-ot, illetve 2-t, a kanári-szigeteki CCa-PNC-nek pedig egy parlamenti széke lesz. A galíciai nacionalista BNG és a centrista UPyD kívül maradt a parlamenten. A regionális pártok korábban legfeljebb kívülről támogattak kormányokat, az új alsóházban azonban kulcsszerepük lehet.
A pártok vezetői vasárnap éjjel értékelték a választások eredményeit.
Meg fogok próbálni stabil kormányt alakítani; nem lesz könnyű
– mondta vasárnap este Mariano Rajoy, a választásokat megnyerő, de 2011-hez képest 65 mandátumot vesztő Partido Popular vezetője. „Aki megnyeri a választásokat, annak meg kell próbálnia kormányt alakítania” – mondta a jelenlegi kormányfő, érzékeltetve, hogy a helyzet korántsem olyan egyértelmű, mint az ezt megelőző választásokon volt.
„A spanyolok azt mondták, hogy új korszaknak kell kezdődnie a spanyol politikában, hogy legyen vége az elnyomásnak és kezdődjön el egy párbeszéd” – jelentette ki Pedro Sánchez, a választáson második legtöbb mandátumot szerző szocialisták vezetője. Sánchez úgy fogalmazott, hogy „a legerősebb politikai erő dolga, hogy kormányt alakítson”, ezzel elismerve a konzervatív PP győzelmét.
Spanyolország egy rendszerváltozásra szavazott
– értékelte az eredményeket Pablo Ilgesias, a Podemos vezetője, aki szerint a voksolás szükségszerű következménye az alkotmány reformja. Az újonnan a parlamentbe kerülő párt vezetője kiemelte, hogy Katalóniában ők kapták a legtöbb szavazatot, Baszkföldön és Madridban pedig másodikak lettek, míg a szocialisták történetük legrosszabb eredményét könyvelhetik el országosan.
Albert Rivera, a Ciudadanos vezetője szerint a jelenlegi szavazás után a „lelkesedés korszaka” vár Spanyolországra, „Spanyolország megváltozott, elég volt már a kék vagy piros Spanyolországból” – mondta a konzervatívok és a szocialisták színeire utalva. A narancssárga párt vezetője kiemelte, hogy 3,5 millióan szavaztak rájuk, saját pártjának tagjait pedig „normális emberekként” jellemezte, akik „különleges dolgokat csinálnak”.
A választás előtti utolsó felmérések még kiugróan nagy részvételi hajlandóságot vetítettek előre, a bejósolt 79 százalékos részvételre utoljára 1982-ben volt példa. Ennek ellenére a részvételi arány napközben nagyjából 1 százalékkal elmaradt a négy évvel ezelőttitől, a délutáni órákban azonban többen mentek el szavazni, így végül 73,21 százalék lett a vége, ami magasabb a 2011-es 68,91 százaléknál.
Az idei részvétel különösen két autonóm közösségben, Madridban és Valenciában volt magas, míg a katalánok részvétele az országos átlag alá esik, ugyanakkor többen mentek el szavazni, mint négy éve. Ami valóban kiugró, az a levélben szavazók számának növekedése: idén majdnem 100 ezerrel többen, összesen 772 ezren éltek ezzel a lehetőséggel, ami 14,45 százalékkal több a 2011-es adatnál.
A napközben szavazó Mariano Rajoy miniszterelnök és az ellenzéki vezetők is magas részvételre buzdítottak. „A jövő nincs kőbe vésve, most alakíthatjuk a szavazatainkkal" – mondta Pedro Sánchez, a szocialisták elnöke. Albert Rivera, a Ciudadanos vezetője azt mondta, bárki nyer is, Spanyolország megváltozik innentől. Pablo Iglesias, a Podemos vezetője pedig arról beszélt, hogy a spanyolok leckét adnak demokráciából, és jön a Franco-diktatúra utáni második demokratikus átmenet.
Az eredmények láttán a következő hetek koalíciós tárgyalásai kulcsfontosságúak lehetnek abban, hogy milyen formáció vezeti majd Spanyolországot a következő négy évben. Mivel sem a két nagy pártnak, sem kihívóinak nem sikerült abszolút többséget szerezniük, ezért vagy egy kisebbségi kormányt kell felhatalmaznia a parlamentnek, vagy
mint a PSOE-Podemos-Ciudadanos, vagy a korábban mindkét oldalról kizárt PP-PSOE nagykoalíció.
Az idei választás annyiban mindenképp történelmi jelentőségű, hogy ezzel megszűnik a több mint három évtizedes kétpártrendszer Spanyolországban. A kétpártrendszer kicsúcsosodását jelentő 2008-as választáson a két nagy párt összesen a szavazatok több mint 83 százalékát szerezte meg, idén alig több mint a felét. A konzervatívok a 2011-es választáshoz képest 3,7 millió szavazót veszítettek, a szocialisták 1,5 milliót, az így keletkezett űrt pedig bőven kitöltötte a két új belépő: a Podemos és szövetségesei több mint 5 millió, a Ciudadanos 3,5 millió voksot kapott.
A spanyol választási törvény szerint az új kormányfő személyét a király javaslatára a parlament alsóháza választja meg. Az első szavazásnál abszolút többség szükséges, ha azonban ez nincs meg, akkor a 48 órával később tartott második szavazáson már az egyszerű többség is elegendő a jelölt megválasztásához. Amennyiben egy jelölt a második szavazáson is elbukik, a királynak a politikai pártokkal egyeztetve új jelöltet kell a parlament elé terjesztenie. Ha a parlament az első szavazás időpontjától számított két hónapon belül nem jut dűlőre a kormányfő személyét illetően, új választásokat kell kiírni.
A konzervatívok győzelme és a szocialisták második helye a papírformát hozta, a Podemos (a területi szövetségeseivel közösen) 20 százalékot meghaladó eredményére viszont kevesen számítottak, ahogy a Ciudadanos 14 százalék alatti szereplése is meglepetés erejű. Az El Diario című spanyol lap elemzése szerint a Podemos még nagyobbat tudott volna szakítani, ha az IU-val közösen indul, de a patthelyzetet ez sem oldotta volna fel.
A másik meglepetés a regionális pártok vártnál jobb szereplése: a 9 mandátumhoz jutó katalán nacionalista ERC (Katalán Köztársasági Baloldal) eddigi legjobb eredményét érte el. Az egyik jelöltjük, Gabriel Rufián az eredmények láttán úgy fogalmazott:
Katalónia egyértelműen az önrendelkezési jog mellett tette le a voksát.
Különösen a katalán pártok (ide értve a 8 mandátumot szerző Demokrácia és Szabadságot [DL] is) számára nyithat lehetőségeket az új parlament összetétele: bárki is kerül kormányra, az ő szavazatuk nélkül nehéz lesz többséget szereznie a parlamentben. Követeléseik nyitottabb fülekre találhatnak a baloldali pártoknál, mint a függetlenedéstől élesen elzárkózó konzervatívoknál vagy akár az anti-nacionalista Ciudadanosnál.
Az egyezkedések nagyjából ezeken a vonalokon mozoghatnak, és hozhatnak majd alapvető változásokat is Spanyolországban: