Index Vakbarát Hírportál

Kanada 50 ezer szíriai menekültet fogad be

2015. december 21., hétfő 06:18 | aznap frissítve

Kanada a jövő év végéig akár 50 ezer szíriai menekültet is befogadhat letelepítési programja keretében - mondta a jordániai fővárosban John McCallum kanadai migráció- és menekültügyi miniszter.

Az MTI szerint a tárcavezető Ammánban a Kanadába repülni készülő szíriai családokkal találkozott. A miniszter azt mondta: országában mindenki szívesen várja őket. A McCallum néhány héttel ezelőtt még 35 ezer, jelenleg Libanonban, Jordániában és Törökországban élő szíriai menekült befogadásáról beszélt. Az idén összesen tízezer szíriai érkezik, majd a rákövetkező három hónapban további 25 ezer - mondta akkor McCallum.

A miniszter most azt mondta: kormánya akár 50 ezer főre is emelheti a befogadandók számát, együttműködve a Nemzetközi Migrációs Szervezettel (IOM), az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával és más partnerekkel, így a jordániai kormánnyal.

Rovatok