Vajon összeránthat-e egy, a semmiből előpattant fiatalember egy nemzeti egységkormányt, vagy minden marad a régiben?
Az elmúlt években - sőt, a rendszerváltás óta - ami Magyarországon rosszul működött, az Horvátországban talán még rosszabbul. A megújulásra képtelen politikai elit súlyos korrupciós botrányokkal terhelt, az elengedhetetlenül szükséges reformok pedig rendre késnek.
A novemberi parlamenti választásokon patthelyzet alakult ki. A jobboldali pártok, a HDZ-vel az élen enyhe fölényt értek el a jelenleg kormányzó, SDP-vezette balközép koalícióval szemben, ám többséget egyik platform sem szerzett.
Azt azért tudni kell, hogy a miénkhez képest jóval több párt által belakott horvát politikai jelenben a jobboldaliként aposztrofált Domoljubna koalicija (Hazaszerető koalíció) és a balközépként számon tartott Hrvatska Raste (Horvátoszág Növekszik) mindkettőjéhez olyan formációk is csatlakoztak, amelyek egyébként a másik táborhoz állnának közelebb.
A novemberi választásoknak a nagy nyertese viszont a harmadiknak befutott Most Nezavisnih Lista (Független Listák Hídja) nevű pártszövetség.
A nagy, rendszerváltó horvát pártokból kiábrándult, zömében fiatal választókat megnyerő Most alig két éve alakult.
Vezetőjük, a civilben pszichiáter, csupán 36 éves Božo Petrov 2013-ban csöppent be a közéletbe, éspedig egy kisváros, Metković polgármestereként. A helyhatósági-választási küzdelemben ellenfele, az addig több, mint másfél évtizeden keresztül polgármesterkedő Stipe Gabrić Jambo nyomdafestéket nem tűrő kampányban hangolta ellene és pártja ellen a helyi közvéleményt, mégis veszített.
Petrov elkötelezettségét az iránt, hogy ő valóban a közt szeretné szolgálni és nem a megélhetési politikusok sorát bővíteni, az is jelzi, hogy egyik első intézkedéseként a saját, polgármesteri fizetését is csökkentette. Felülvizsgáltatta a korábbi városvezetés által megkötött, pazarló szerződéseket, a felére faragta le Metković adósságát és megválasztották régiója legjobb polgármesterének.
A november 8-i választásokat követően 59 mandátumot szerzett a HDZ-vezette jobboldali koalíció, míg a balközép SDP koalíciós szövetségeivel együtt 56 képviselői helyhez jutott, a Most pedig 19 képviselőt juttatott be a horvát képviselőházba, a Saborba. Mellettük még öt kisebb párt-, illetve szövetség szerzett mindösszesen 9 mandátumot. A kilenc, etnikai kisebbségeket képviselő (köztük az egy magyar) honanya és honatya jellemzően a balközép tábort erősíti, míg a három határon túli képviselőhelyet (Bosznia-Hercegovinában a legnépesebb a horvát tábor) hagyományosan a jobboldal szerezte meg.
A választási matematika szerint azonban a kormányalakításhoz szükséges többséget csakis az az oldal tudja prezentálni, aki a Mostot is maga mellett tudja. A másik lehetőség, a megismételt választások.
A Mostot már a választások előestéjén megkörnyékezte a két nagy koalíció. Fűt-fát ígértek, a jelenleg regnáló kormányfő, Zoran Milanović egyenesen biankó elfogadta a Most reformterveit, sőt még azt is, hogy ők adják az új miniszterelnököt. Nem meglepő módon a leszalámizással is bepróbálkoztak. Miután kiderült, hogy a Most második embere, Drago Prgomet egyeztetés nélkül kezdett Milanovićékkal tárgyalni, kizárták a pártból.
A Most-vezér, Božo Petrov azonban valami olyan meglepő lépést húzott meg, ami a magyar politikai életben a fiatal, feltörekvő pártok esetében teljesen ismeretlen (hozzá kell tenni, hogy ilyen, mérleg nyelve-szerepre nem is volt példa).
Mindkét nagy pártszövetséget arra szólította fel, hogy vegyenek részt egy nagykoalíciós egyeztetésen. A cél: Horvátország megújítása. A korrupció leküzdése és a teljes államigazgatás megreformálása. Petrovék szerint ugyanis nem a miniszterelnök személye a lényeg és a bársonyszékek zsákmányolása, hanem, hogy mit kellene tenni az ország érdekében.
Arcvesztés nélkül ebből a nagy öregeknek nem lehetett kivonulni. Az is felmerült, hogy egy pártfüggetlen, szakértőt jelölnek kormányfőnek. A zártkörű egyeztetéseken végül a HDZ vezére, Tomislav Karamarko dobta be a törülközőt.
A dolgok jelenlegi állása szerint a Domoljubna koalicija nélkül, az SDP-vezette Hrvatska Raste és a Most alakít kormányt. Legalábbis az ő miniszterelnök-jelöltjüket – aki valószínűleg nem más lesz, mint a mostos Božo Petrov – terjesztik elő az egyébként HDZ-s köztársasági elnökasszonynak, Kolinda Grabar-Kitarovićnak. De továbbra is képlékeny a helyzet.
Elvileg igen, gyakorlatilag nehezen képzelhető már el. Kedd délután négy óráig kaptak haladékot azzal, hogy semmiféle új igénnyel nem léphetnek elő: vagy aláírják a hárompárti koalíciós megállapodást a jelenlegi formájában, vagy marad a kétpárti, Most és az SDP-s és szövetségesei által alakuló kormány. (A „hárompárti” alatt valójában a nagykoalíció értendő, hisz a két nagy szereplő önmagában is egy-egy koalíciót alkot.)
A HDZ elnöksége összeült és rejtélyesen annyit nyilatkoztak, hogy ők hajlandóak folytatni az egyeztetést, de nem úgy, ahogy a Most azt elképzeli. A HDZ-s pártelnök, Tomislav Karamarko annyit mondott, hogy pártja elnökségének a jóváhagyását kérte a további egyeztetésekhez. Hozzátette, hogy mindenki elégedett volt az ülés végén, de nem hajlandóak semmiféle ultimátumot elfogadni. Majd nyilvánosságra hozták a határozatukat: csak a Mosttal hajlandóak tovább tárgyalni, a baloldali koalíció nélkül, a miniszterelnök-jelölt személyében pedig közösen kell, hogy megegyezzenek és pártembert (vagyis lényegében a mostos Petrovot) nem fogadnak el.
Avagy csupán egy olyan groteszk politikai színdarabban statisztálnak, ami vagy azonnal egy új választás kiírásával végződik, vagy a maratoni egyeztetések után megalakuló, új kormány bukik meg idő előtt, akár „hárompárti”, akár „kétpárti” lesz is az?
Bármi előfordulhat, de pillanatnyilag úgy tűnik, hogy marad a „kiskoalíció”, avagy a megismételt választások. Magyarországhoz hasonlóan Horvátországban is jellemzően idáig többnyire kitöltötték a kormányok a parlamenti ciklusaikat, de persze az új helyzetet követően a színfalak mögött akár gyorsan egymásnak is eshetnek a nagy esernyőszövetségek (hisz még a Most-Hrvatska Raste önmagukban is ilyenek, a nemzetiekkel kiegészülve meg pláne azok lennének), gyors bukást eredményezve.
Akárhogy is végződik ez a közjogi kísérlet, azonban az példaértékű, hogy az új fiúk legalább megpróbálják azt elérni, hogy a közélet megtisztítása érdekében fogjanak össze a nagy öregekkel, ha már egyetlen új politikai szereplő sem képes önmaga a régi pártokat negligálva, önálló kormányzati tényezővé válni.