A NATO átmenetileg Németországból Törökországba telepít AWACS típusú, légtérfigyelő és -ellenőrző repülőgépeket, írja az MTI. A cél a Szíriával szomszédos Törökország légtere biztonságának megőrzése.
A német védelmi minisztérium még december 18-án írt egy levelet a német alsóháznak (Bundastag), amelyben tájékoztatták a tervezett műveletről a törvényhozást. A tárca azt írta, hogy az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Geilenkirchennél működő támaszpontról a Törökország déli részén fekvő Konyába telepítenek AWACS gépeket.
Geilenkirchenben 17 ilyen Boeing E-3 típusú katonai légtérfigyelő gép állomásozik. Személyzetük egyenként 16 katonából áll. A német hadsereg (Bundeswehr) az gépek többnemzetiségű személyzetének 30 százalékát állítja ki, de a védelmi minisztérium szerint a művelethez nem szükséges a Bundestag hozzájárulása, mert nem fegyveres bevetésről van szó.
A tárca egy szóvivője a Bild am Sonntagnak azt mondta, hogy a NATO még csak tervezi az AWACS-ok törökországi bevetését, és egyelőre nem tudni, hány német katona vesz majd részt a misszióban. A Bundestag ellenzéki pártjai részletes tájékoztatást sürgetnek, szeretnék tudni, hogy pontosan mi lesz az felderítőgépek feladata és mire használják majd az általuk rögzített adatokat.
A NATO-partnerek eddig Patriot típusú lég- és rakétavédelmi rendszerekkel támogatták Törökországot a szíriai polgárháborúval összefüggésben. Az Aktív kerítés Törökország (Active Fence Turkey) nevű küldetés 2013 elején kezdődött. A német, amerikai és holland Patriot-ütegeket Törökország déli részén, a szíriai határ térségében fekvő nagyvárosok közelében állították hadrendbe.
A missziót a katonai szövetség az idén befejezte, mert úgy tűnt, kevés esély van rá, hogy Szíriából indított ballisztikus rakéták fenyegethetik Törökország területét. Utoljára a Bundeswehr ütegeit vonták ki, a rendszereket működtető katonák felszerelésének utolsó részével december 22-én hajózott ki egy teherhajó Iskenderun kikötőjéből. Az új tervek szerint azonban hamarosan ismét elindulnak majd német katonák, hogy védjék Törökországot.