Index Vakbarát Hírportál

Megsértette az államfőt, előzetesbe került a 17 éves fiú

2015. december 28., hétfő 18:15

Recep Tayyip Erdogan török államfő megsértése miatt emeltek vádat egy 17 éves fiú ellen. A fiú előzetes letartóztatásba került Corluban, Rodostó tartományban, írja az AFP nyomán az MTI.

A fiatalember, aki építőmunkásként dolgozik, a vád szerint egy közösségi oldalon közzétett üzenetben sértette meg az államfőt. Otthonában fogták el, majd vádat emeltek ellene, és a bíróság elzárását is elrendelte.

A török büntető törvénykönyv 299. cikke alapján indult eljárás ellene, amelynek értelmében egytől négy évig terjedő szabadságvesztés szabható ki arra, aki megsérti az államfőt. Erdogan 2014 augusztusa óta Törökország köztársasági elnöke, korábban több mint tíz éven át volt az ország miniszterelnöke.

Bírálói szerint irányítása alatt Törökország tekintélyelvű rendszer felé sodródik, megszaporodtak a hasonló, több esetben művészek és újságírók, de akár kiskorúak ellen folytatott büntetőeljárások.

Rovatok