Index Vakbarát Hírportál

Szélsőséges zsidó fiatalokat vádolnak egy palesztin család elleni merénylettel

2016. január 3., vasárnap 13:14

Az ügyészség vádat emelt szélsőséges izraeli zsidó fiatalok ellen egy palesztin család három tagjának életét kioltó nyári terrormerénylet ügyében, írja a Háárecre hivatkozva az MTI. Az izraeli hatóságok a huszonegy éves jeruzsálemi Amirám Ben-Uliel nevű fiatalt, segítőtársaként pedig egy meg nem nevezett tizenhét éves, izraeli-amerikai kettős állampolgárságú kiskorút vádolnak a rasszista indítékból elkövetett gyilkossággal. Két további zsidó fiatalt palesztinok elleni erőszakos tettekkel vádolnak, miután részben feloldották az ügyben bevezetett hírzárlatot.

Fél évvel ezelőtt a Duma nevű palesztin faluban Molotov-koktélt dobtak egy palesztin család lakóházára, ahol a gyújtóbomba okozta tűzben, illetve később a kórházban életét vesztette a Davasba család három tagja, a szülők és egyik kiskorú fiúgyermekük. A másik, négyéves fiukat azóta is egy izraeli kórházban ápolják súlyos égési sérülésekkel.

Ben-Uliel a vádirat szerint egy korábbi, június végén palesztinok által elkövetett ciszjordániai lövöldözéses merényletet akart megbosszulni, amelyben a Malaki Rózenfeld nevű, huszonöt éves izraeli fiatal vesztette életét.

Az Izraelben "zsidó terroristaként" jelölt két fiatal a merénylet idején Duma falu közelében lakott, ahol Ben-Uliel azért hajtotta végre egyedül a közösen eltervezett akciót, mert fiatalkorú társa nem érkezett meg találkozóhelyükre.

A nyomozók szerint Ben-Uliel beismerte tettét, és elfogása után személyesen be is mutatta, hogyan hajtotta végre. További három vádlottat hat másik, arabok vagyona és élete elleni rasszista bűncselekménnyel vádolnak.

A fél évig elhúzódó gyilkossági nyomozás során megtalálták a jeruzsálemi bencés Elszenderülés temploma gyújtogatóit, egy ciszjordániai palesztin faluban egy taxi lángba borítóit, egy palesztin gabonaraktár felgyújtóit, egy palesztin juhász bántalmazóit, és kézre kerítették azokat is, akik két alkalommal autógumikat hasítottak szét Jeruzsálem egyik arab lakónegyedében.

Rovatok