Index Vakbarát Hírportál

Kiosztotta a németeket a lengyel külügyminiszter

2016. január 4., hétfő 12:41

Keményen visszaszólt a német bírálatokra Witold Waszczykowski. A lengyel külügyminiszter egy interjúban azt kérdezte a német kormánytól: olcsó munkaerőnek és munkapadnak tartják a lengyeleket vagy partnernek. Szijjártó Péter szokott hasonló keménységgel visszaszólni a kritikákra.

Németországnak több megértést kellene tanúsítana az új lengyel kormány iránt, és több szolidaritást, az Európai Unióban pedig nem a lengyelek kárára kellene hallatnia hangját - hangsúlyozta a lengyel külügyminiszter a Bild című német újság hétfői számában megjelent interjújában.

"Kívánatos lenne, ha a németek valamivel megértőbbek lennének a politikai helyzetünket illetően" - mondta Witold Waszczykowski az MTI szerint. Mint megjegyezte, a lengyelek tisztában vannak azzal, hogy "az európai kórusban" Németországé a "döntő hang", ugyanakkor jó lenne, ha mindez nem a "lengyelek kontójára" történne.

A lengyel miniszer javasolta, hogy a németek tegyék fel maguknak a kérdést arról, mit is várnak Lengyelországtól.

Azért kell önöknek Lengyelország, hogy ütközőzóna legyen Önök és Oroszország között? Vagy hogy olcsó munkaerőt szállítson? Vagy hogy a német konszernek beszállítója és meghosszabbított munkapadja legyen?

Avagy mi, lengyelek a nagy gazdasági különbségek ellenére Németország partnereinek számítunk, legalábbis ami a problémák megoldását illeti Európának ezen a felén?" - kérdezte Waszczykowski.

Az októberi választások nyomán hatalomra lépett új lengyel kormány bírálatok kereszttüzébe került az Európai Unióban. A parlament még újév előtt gyorsított eljárásban fogadta el az abszolút parlamenti többséget élvező Jog és Igazságosság (PiS) nevű párt által beterjesztett médiatörvény-módosítást, amelynek értelmében a közszolgálati rádió- és televízióadók vezetőit közvetlenül a kormány nevezi ki vagy hívja vissza. A változtatásokkal összefüggésben  lemondtak pénteken a lengyel közszolgálati televízió csatornáinak vezetői. Éles belföldi és külföldi bírálatok érték a lengyel alkotmánybíróságról előzőleg elfogadott vitatott reformjavaslatot is, amely többek szerint gyakorlatilag megbénítja a testület munkáját.

A lengyelországi belpolitikai fejlemények miatt az Európai Bizottság január közepén tanácskozást tart a lengyel jogállamiság helyzetéről. 

A magyar és a lengyel politikai közötti hasonlóságokat ebben a cikkünkben tárgyaltuk . A lengyel külügyminiszter a jelek szerint átveszi azt a módszert is, hogy a külügy mindig keményen visszaszól a kritikákra, akárcsak a magyar diplomácia vezetője, Szijjártó Péter szokott.

Rovatok