Index Vakbarát Hírportál

Németország kész szigorítani a menekültügyi szabályokon

2016. január 9., szombat 18:16

A kölni szilveszteri támadások hatására Angela Merkel bejelentette a Kereszténydemokrata Unió szombati ülése után Mainzban, hogy kész szigorítani a menekültügyi szabályokon a német emberek és a menekültek védelmében. 

A Mainzi nyilatkozat című dokumentum többek között tartalmazza,

A konkrét törvényekről, hatálybalépésükről illetve törvénymódosításokról később fognak dönteni, első körben a koalíciós partner szociáldemokratákkal kell őket megvitatniuk. A Kölnt is magában foglaló Észak-Rajna-Vesztfália területének miniszterelnöke, Hannelore Kraft jelezte, hogy nyitott a törvények módosítására és nem zárkóznak el a tárgyilagos vitától. 

A szilveszterkor Kölnben elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatos feljelentések száma időközben elérte a kétszázat. 

Rovatok