Index Vakbarát Hírportál

Sean Penn Oscar-díjas színésznek adott interjú tett be a Köpcösnek

2016. január 10., vasárnap 08:35

Sean Penn kétszeres Oscar-díjas amerikai színész titokban interjút készített a világ legkeresettebb drogbárójával, Joaquín Guzmánnal a rejtekhelyén, és ez hozzásegítette a mexikói hatóságokat a börtönből tavaly megszökött bűnöző újbóli elfogásához – közölte szombaton a mexikói bűnüldöző szervek egyik névtelenül nyilatkozó illetékese. Az ABC News hírtelevízió szerint az amerikai hatóságok vizsgálatot indítottak Sean Penn ellen.

Az El Chapo (Köpcös) ragadványnevén emlegetett drogbáróval készült interjú egyik részletét, illetve a színész és a rettegett bűnöző találkozását bizonyító fényképet szombaton közzétette a Rolling Stone című amerikai magazin.

Az AP hírügynökség szerint az interjú tavaly októberben készült Durango mexikói szövetségi államban. Maga Penn azt mondja, hogy valahol a dzsungelben, számára ismeretlen helyén beszélt a Sinaloa drogkartell vezetőjével, és jelen volt Kate de Castillo mexikói színésznő is, aki megszervezte kettejük találkozóját.

A hollywoodi filmsztár azt mondja, hogy Guzmán filmet akart készíttetni saját életéről, és a produkció megszervezését Kate de Castillóra bízta, aki korábban nem leplezte azt, hogy rokonszenvezik a drogbáróval – írja az MTI. Penn kapcsolatba lépett a mexikói színésznővel, és arra kérte, hogy hozzon össze számára interjút Guzmánnal.

Tengeralattjárókkal csempészi a drogot

A hétórás interjú során sok mindenről szó volt, kezdve a bűnöző gyerekkorától egészen az amerikai politikához és a hollywoodi filmiparhoz fűződő viszonyáig. Guzmán korábban tagadta, hogy köze lenne kábítószer-kereskedelemhez, ezúttal azonban már kérkedett is vele. Azzal dicsekedet, hogy több amfetamint, kokaint és marihuánát forgalmaz, mint bárki a világon, és ehhez repülőgép- és tengeralattjáró-flotta, hajók és teherautók állnak a rendelkezésére.

Guzmán részleteket árult el arról is, hogyan sikerült megszöknie tavaly júliusban egy 1,5 kilométeres alagúton át az ország legszigorúbban őrzött börtönéből. Azt mondta, hogy az alagút építéséhez a drogkartellje ehhez értő német mérnököket alkalmazott.

Az interjúról tájékoztató forrás szerint a hatóságok azért nem csaptak le Durango államban az interjú idején Guzmánra, mert ekkor két nő és egy gyerek volt vele, de nyomon tudták követni onnan a Sinaloa állambeli Los Mochisban lévő rejtekhelyére, ahol pénteken fogták el tengerészgyalogosok.

Megkezdték a kiadatást

A mexikói ügyészség szombaton bejelentette, hogy megkezdi a kiadatási eljárást. Az Egyesült Államok a két ország között érvényben lévő megállapodás alapján már korábban kérte Guzmán kiadatását, egy mexikói szövetségi bíró már utasítást is adott arra, hogy megkezdődjön a vonatkozó eljárás a Sinaloa drogkartell vezetőjének ügyében.

A kiadatási törvény értelmében az eljárás több szakaszból áll. A bűnözőnek három napja van arra, hogy megfellebbezze a döntést, további húsz nap arra, hogy azt megindokolja és érvekkel alátámassza. A húsznapos határidőt meg is lehet hosszabbítani.

A drogbárót az Egyesült Államokban súlyos és különösen súlyos bűncselekmények elkövetésével vádolják, egyebek között bűnszövetkezet szervezésével, pénzmosással és szándékos emberölésekkel. Több száz évnyi büntetést kaphat, ha ezeket a vádakat rábizonyítják.

Másodszor szökött meg

A mexikói hatóságok Joaquín Guzmánt fél éve keresték, miután tavaly július végén egy 1,5 kilométeres alagúton keresztül - már másodszor - megszökött az ország legszigorúbban őrzött börtönéből. Első szökése során állítólag a szennyesbe rejtve vitték ki a börtönből 2001-ben, bár ezt a történtet többen vitatják.

Arely Gomez mexikói főállamügyész szombaton elmondta, hogy a hatóságok részben azért tudták elkapni a drogbárót, mert filmet akart forgatni életéről, és ennek nyomán kapcsolatba lépett színésznőkkel és producerekkel, ami új szálat nyitott a nyomozásban. A Los Mochis-i rejtekhelyre ugyanakkor nem ennek nyomán, hanem a börtön alatti alagutat megépítő segítőinek egyikét követve jutottak el.

Rovatok