Index Vakbarát Hírportál

Juncker a magyar kormánynak is beolvasott

2016. január 15., péntek 11:18 | aznap frissítve

Idei első hivatalos brüsszeli bizottsági szereplésén a kvóta- és menekültellenes tagállamok kormányait ekézte az Európai Bizottság elnöke.

„Több fronton is nagyon nehéz évet tudhatunk magunk mögött” – indította az első brüsszeli európai bizottsági sajtótájékoztatóját Jean-Claude Juncker. „Egyre sűrűsödtek a megoldatlan problémák, és biztos vagyok benne, hogy a listára újabb elemek is felkerülnek”, például az Egyesült Királyság, mondta az Európai Bizottság elnöke pénteki sajtótájékoztatóján.

„Nem a vég kezdete”

„Elutasítom a feltételezést, hogy ez a vég kezdete lenne” – jelentette ki. Azzal nyugtatott mindenkit, hogy a szüleihez és nagyszüleihez képest jóval kisebb problémákkal kell szembenéznie a mostani generációnak.

Vázolták az idei terveket

Az Európai Bizottság elnöke az idei terveiket is vázolta, amelyekről bővebben ebben a cikkünkben írtunk.

Elismerte, hogy a menekültválságot nem sikerült megoldani, de Görögországot benntartották az euróövezetben, elindult a befektetési terve egy 315 milliárd eurós alappal, és intelligensebb jogalkotásba kezdtek, mert csökkentették a javaslataik számát, tényleg csak a fontos ügyekre összpontosítva.

Végre kell hajtani a közös döntéseket

Védte a Bizottság menekültügyi eredményeit, a tagállamokra hárítva a felelősséget. „Belefáradtam abba, hogy a Bizottságot kritizálják”, és egy sor tagállam nehéznek tartja, hogy végrehajtson olyan döntéseket, amelyeket közösen hoztak meg, célzott a Magyarország által foggal-körömmel ellenzett kvótarendszerre. „Hitelességi válság”, ha ezt nem hajtják végre, mert a Szíriával határos országoknak sokkal nehezebb a helyzete. Ha például olyan arányokban kellene befogadniuk menekülteket, mint Libanon, az 100 millió embert jelentene.

Nem fogom elfogadni, hogy van, aki tesz valamit, és van, aki nem, hogy egyesek azt mondják, nem fogadnak be senkit

– ígért viharos Brüsszel–Budapest kapcsolatot az idei évre.

Abban viszont Orbán Viktort visszhangozta, hogy a menekülteknek Európába érve nem engedhetik, hogy maguk döntsenek a letelepedésük helyéről. Ha valaki megalapozatlanul ad be menedékkérelmet, akkor igenis ki fogják utasítani, valamint közös határ- és parti őrségen is dolgoznak, mert ha ez nem sikerül, akkor a belső határokat kellene védeni.

Arra figyelmeztetett, hogy a schengeni övezettel az euró és a közös piac is összefügg. „Ha Schengennek vége van, a gazdasági növekedés is lehetetlen” – szúrt oda a növekvő számú tagállamoknak, amelyek a migránsok miatt visszaállították a belső határellenőrzést, közvetlenül is károkat okozva a közúti szállításban.

Tisztelet a lengyeleknek

Nem a lengyelekkel, hanem a kormány egyes intézkedéseivel van baj, mert a lengyel nép eredményeit mindenkinek el kell ismernie, mondta a közelmúltban indított jogállamisági vizsgálatról. Az alapszerződések szellemében nézik Lengyelország és „más tagállamok” esetében, hogy megfelelnek-e a követelményeknek. Egyelőre csak párbeszédet folytatnak a varsói kormánnyal.

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán!

Rovatok