Index Vakbarát Hírportál

Csak részleges az Irán elleni szankciók feloldása

2016. január 17., vasárnap 09:44

Ahogy szombat éjjel megírtuk, az Európai Unió és az Egyesült Államok megkezdte az Irán elleni gazdasági szankciók feloldását, miután megállapították, hogy a közel-keleti ország eleget tett a tavaly júliusban, hosszú tárgyalássorozat után megkötött atommegállapodásnak. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy minden szankció alól azonnal mentesült is Irán, egyes amerikai korlátozások továbbra is érvényben maradnak – írja az MTI.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szombaton késő este Bécsben tette közzé végleges jelentését Iránról, amelyben megállapította, a perzsa állam eleget tett a kötelezettségeinek. A jelentésének közzétételét követően Frederica Mogherini, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai képviselője Dzsavad Zarif iráni külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján közölte, az atomprogramról szóló megállapodás hatályba lépett, az EU megkezdte a szankciói feloldását Irán ellen. A folyamat véglegesítéséhez az Európai Tanács hivatalos jóváhagyása szükséges, de a várakozások szerint gyorsan le fog zajlani.

Barack Obama amerikai elnök is szinte azonnal elrendelte a gazdasági büntetőintézkedések egy részének feloldását. Később az amerikai pénzügyminisztérium közölte, az elnök által feloldott szankciók az amerikai cégek külföldi leányvállalataira vonatkoznak,

a kereskedelmi embargó továbbra is érvényes az Egyesült Államokban. 

Az atomalku hatályba lépését több ország és nemzetközi szervezet vezetője is üdvözölte. Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter szerint például az esemény "a diplomácia történetének egy történelmi sikere". Laurent Fabius francia külügyminiszter bár ugyancsak gratulált, hangsúlyozta, hogy Franciaország figyelemmel kíséri a fejleményeket, hogy az alkut szigorúan tiszteletben tartsák és teljesítsék.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azonban elítélte az atomalku hatályba lépését. A kormányfő szerint a megállapodás ellenére Teherán nem tett le az atomfegyverek kifejlesztéséről, továbbra is destabilizálja a közel-keleti térséget, és támogatja a terrorizmust a világban, fittyet hányva nemzetközi kötelezettségeire. 

Rovatok