Index Vakbarát Hírportál

Az Iszlám Állam lerombolta a legrégebbi iraki keresztény szent helyet

2016. január 20., szerda 10:50

1400 éven keresztül túlélte az arabok, a perzsák, az amerikaiak és még ki tudja hány nemzet fenyegetését, de az Iszlám Állam (IS) buldózereinek már nem tudott ellenállni a moszuli Szent Illés-kolostor. A legrégebbi iraki keresztény emléket az AP által szerdán publikált műholdfelvételek alapján a terrorszervezet két évvel ezelőtt földdel tette egyenlővé.

#IslamicState/#ISIS Destroyed #Iraq's Oldest #Christian #Monastery (St. Elijah’s Monastery) Near #Mosul - Report. pic.twitter.com/ImD8vC9IgI

— Terrormonitor.org (@Terror_Monitor) January 20, 2016

Az Iszlám Állam 2014 júniusában foglalta el a második legnagyobb iraki városnak számító Moszult, több ezer keresztényt (és nem keresztényt) űzve el. A városból nem sok információ szivárog ki, azonban az AP megbízásából a DigitalGlobe szonda nagy felbontású képeket készített a kegyhelyről, ezeket kiértékelve és régebbi képekkel összehasonlítva jöttek rá, hogy a kolostort valamikor 2014 augusztusában-szeptemberében elpusztították. 

A falakat szó szerint porrá zúzták. Buldózerekkel, kalapácsokkal és valószínűleg robbanóanyaggal változtatták homokmezővé az épületet. Ezen már nincs mit helyreállítani. 

– mondta a képeket kiértékelő elemző. 

Irak keresztényeinek száma a fundamentalista keresztény George W. Bush 2003-as inváziója óta harmadára csökkent: a korábbi 1,3 millióból már csak 300 ezeren maradtak. Szent Illés kolostorának – ami természetesen nem az ószövetségi Illésről, hanem alapítójáról, egy VI. századi asszír szerzetesről kapta nevét – épségét egyébként legutóbb pont a megszálló amerikaiak veszélyeztették. A kolostort ugyanis az elmúlt évtizedekben egy iraki katonai tábor vette körbe, melybe 2003 után a 101. ejtőernyős hadosztály katonái költöztek. A katonák kevéssé tisztelték a háborúban megrongálódott és az iraki katonák által teleszemetelt szent helyet, telefújták „Itt járt Chad” és „Szeretlek Debbie!” szintű graffitikkel. De a hadosztály tábori lelkésze végül kiebrudalta az ejtőernyősöket, és a külügyminisztérium támogatásával helyreállíttatta az épületet. Ezután a  Szent Illés-kolostor az amerikai csapatok kivonásáig a hadsereg kedvelt turistacélpontjává/zarándokhelyévé vált.

Az IS egyébként Mezopotámia egész kulturális örökségének hadat üzent, a szervezet által vallott vahabita jogi iskola (ez a szunniták legszélsőségesebb irányzata) ugyanis a sátánimádók emlékműveinek tartja a Ninive asszír városfalait vagy Palmüra romvárosát. De az Iszlám Állam igen álszent, mivel az elrabolt vagy szakszerűtlen rablóásatások során feltárt műkincseket az illegális műkincspiacon igyekszik értékesíteni. 

Rovatok