Index Vakbarát Hírportál

Mutatott egy fuckot a török elnöknek, megy a börtönbe

2016. január 20., szerda 18:19

Csaknem egy év börtönbüntetésre ítélték szerdán a török hatóságok Recep Tayyip Erdogan török elnök megsértéséért azt a nőt, aki középső ujját mutatta az államfőnek egy 2014 márciusában tartott tiltakozáson - számolt be a helyi média. Az elnök befenyítette a békét sürgető értelmiséget is.

Filiz Akinci közgazdász előbb kifütyülte a politikust, majd bemutatott az akkoriban a miniszterelnöki posztot betöltő Erdogannak a török ellenzék fellegvárának számító Izmirben egy gyűlésen, amelyen Erdogan az akkori választási kampány keretében jelent meg.

A "sértés" elkövetőjét egy izmiri bíróság hat hónapnyi szabadságvesztésre ítélte, amelyet kiszabása után azonnal a duplájára emeltek, mivel egy köztisztviselő ellen követte el a "bűncselekményt". Végül 10 nappal - azaz tizenegy hónap és húsz napra - csökkentették a nő büntetését "jó magaviselet" miatt - számolt be a Dogan török hírügynökség.

A Törökországot 2003 óta irányító Erdogant belföldön és külföldön egyaránt azzal vádolják, hogy autoriter, iszlamista-konzervatív rendszert működtet. Erdogan rendszeresen bepereli politikai ellenfeleit, a sajtót, de akár az egyszerű állampolgárokat is az őt érintő "sértések" miatt, s az ilyen eljárások száma különösen Erdogan 2014. augusztusi elnökké választása óta szaporodott meg.

Az esetek többségében a "sértések" miatt felfüggesztett szabadságvesztéseket szabnak ki a bíróságok.

Erdogan befenyítette a török értelmiséget

Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán arra figyelmeztetett, hogy megfizetnek az "árulásukért" azok az értelmiségiek, akik aláírták a petíciót, mely a kurd felkelők elleni hadműveletek beszüntetését és a tárgyalóasztalhoz való visszatérést sürgeti.

"Szóval azt hiszitek, hogy megkérdőjelezitek a nemzeti egységet, és közben továbbra is kényelmes életet élhettek majd az államtól kapott pénzetekből anélkül, hogy megfizetnétek ennek az árát? Ennek mostantól vége" - jelentette ki Erdogan Ankarában helyi képviselők előtt az MTI híre szerint.

"Egy jogállamban, mint amilyen Törökország, az úgynevezett értelmiségieknek, akik a nemzeti egységet fenyegetik, nincs joguk ilyen bűnt elkövetni. Nem élveznek védettséget" - szögezte le a török elnök. 

A "Nem veszünk részt ebben a bűncselekményben" című petíció elítéli a kormány által Délkelet-Törökországban folytatott "szándékos és tervezett mészárlást", amely a "török törvények és a Törökország által aláírt nemzetközi egyezmények semmibe vételével" zajlik. Múlt héten több mint 1200 török és külföldi értelmiségi írta alá a dokumentumot.

Erdogan szerdán ismét dühösen kikelt az aláírókkal szemben, akiket korábban "árulóknak" nevezett és a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű kurd szélsőséges szervezet cselekedeteiben való "bűnrészességgel" vádolt.

Az aláírók közül többeket őrizetbe vettek és több egyetem fegyelmi eljárást indított ellenük. A Dogan török hírügynökség szerdán arról számolt be, hogy három újabb személyt fogtak el, akik ellen az északkeleti Sakarya város ügyésze indított eljárást "terrorista propaganda-terjesztés" és "Törökország, valamint a török intézmények megsértése" vádjával.

A letartóztatások Törökországban és külföldön egyaránt óriási felzúdulást keltettek.

Rovatok