Index Vakbarát Hírportál

Visszavonták a walesi menekültkarpereceket

2016. január 25., hétfő 12:26 | aznap frissítve

Már a menekültmenza kapcsán is a fejét vakarják a brit hatóságok, hogyan tudják a praktikumot és az emberséget közös nevezőre hozni. 

Adott ugyanis az egyik oldalon egy Cardiff városában működő cég, mely a helyi menedékkérőknek oszt ételt és vásárlási utalványokat, de csak azoknak, akik egy színes gumikarkötővel tudták igazolni jogosultságukat. 

De többen úgy érezték, hogy ez a karkötő "embertelen megbélyegzés", ráadásul hordozóját támadásoknak teheti ki. Ez a vélemény különösen azután erősödött fel, hogy a közép-angliai Middlesborough-ban több menekültet is azután ért atrocitás, hogy lakhelyeik ajtaját vörössel jelölték meg. A jelzést a szállásadásra hivatalosan szerződtetett cég tette az ajtókra, de a botrányt követően leszedték. 

A Cardiffban működő Clearsprings Group szerződéses alkalmazója, a Belügyminisztérium kérésére hétfőn elállt a gumikarkötős rendszertől. A kormány részéről a kérést azzal indokolták, hogy szerződéses cégektől a "legmagasabb színvonalat" várják el, és ebbe beletartozik az is, hogy senkit ne sodorjanak veszélybe. 

A karkötők ellen lobbizó helyi munkáspárti képviselő, Jo Stevens így üdvözölte a döntést:

remélhetőleg lezárul ez a sajnálatos epizód ennek az amúgy befogadó városnak az életében.

De a helyi konzervatív képviselő is azt nyilatkozta, hogy "megdöbbentő, hogyan gondolhatta bárki is, hogy ez működhet"

Rovatok