Index Vakbarát Hírportál

Svédország pár éven belül háborúba keveredhet

2016. január 26., kedd 20:02

Néhány éven belül háborúba keveredhet Svédország – jósolta a svéd hadsereg dandártábornoka a svéd sajtóhoz eljutott anyagában, amelyet a hadsereg jövő héten esedékes éves konferenciájára írt.

„A jelenlegi globális helyzet és az ahhoz kapcsolódó stratégiai döntések arra a feltételezésre engednek következtetni, hogy néhány éven belül háborúval kell szembenéznünk” – idézte a Local.

A semleges Svédország a hidegháború vége óta lényegében csak a nemzetközi katonai missziókban való részvételre fókuszált, de Anders Brännström szerint a helyzet megváltozott, most már „magasan képzett ellenfél hadserege elleni összecsapással kell számolni.”

Svédország tavaly növelte védelmi képességeit és szorosabbra vonta az együttműködést szomszédaival és a NATO-val, a feszültség növekedésével kalkulálva a balti térségben.

Brännström kiszivárgott nyilatkozata nem meglepetés, a vezérkari főnök a közelmúltban még egyértelműbben nyilatkozott. Micael Bydén egy idei konferencián jelentette ki, hogy az ország ugyan nincsen közvetlen katonai fenyegetés alatt, de a sarkvidék és a balti térség érintett a Nyugat és Oroszország közötti feszültség növekedésében.

Svédország területén utoljára 1814-ben volt háború, amikor Norvégiát kényszerítette unióra. Az államszövetség 1905-ig tartott.

A számtalan svéd–orosz háború közül az utolsó 1809-ben ért véget, aminek nyomán Oroszország megszerezte Svédországtól Finnországot.

Rovatok