Index Vakbarát Hírportál

Ausztria is fizetne, hogy a menekültek otthon maradhassanak

2016. január 30., szombat 08:43

Ausztria 60 millió eurót ajánl fel idén különböző, a menekülteket helyben támogató segélyprogramokra, elsősorban a szíriai menekültek megsegítésére. A bécsi kancellária egyúttal bejelentette, hogy az országot Werner Faymann szociáldemokrata kancellár képviseli majd Londonban, a csütörtöki szíriai adományozó konferencián – írja az MTI.

A 18,7 milliárd forintnyi osztrák felajánlás legnagyobb részét az Európai Unió szíriai válságalapjának (Madad Alap), az ENSZ menekültügyi főbiztosságának (UNHCR) és az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) juttatják. Emellett 750 ezer eurót ( 234 millió forintot) az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) libanoni programjának utalnak majd. A kancellár szóvivője ugyanakkor nem tudta megmondani az osztrák APA hírügynökségnek, hogy az említett segélyek mekkora része újonnan jóváhagyott összeg.

Újabb menekülthajók süllyedtek el

33 menekült, köztük több gyerek fulladt vízbe, mikor a görögországi Leszbosz szigetét próbálták elérni, de elsüllyedt a hajójuk – közölte a török állami média.

Közben az olasz partiőrség is jelentette, 216 menekültet mentettek ki két Olaszország felé tartó hajóról.

Leégett egy német menekültház

Szombatra virradóra tűz ütött ki az észak-rajna-vesztfáliai Herne városában, egy kizárólag külföldiek által lakott háromemeletes házban, öt ember sérült meg – írja az MTI. A tűz oka egyelőre nem ismert, a rendőrség egyelőre nem zárta ki, hogy idegengyűlölet áll a háttérben.

A tűzoltók létrával menekítettek ki öt embert a felsőbb emeletekről, mások az első emeleti ablakokon ugrottak ki a lángoló épületből. A mentők két embert csonttöréssel, kettőt füstmérgezéssel szállítottak kórházba.

Németországban tavaly az egy évvel korábbinak az ötszörösére emelkedett a menedékkérők szállásai ellen elkövetett erőszakos támadások száma, így összesen már meghaladta az ezret. Idén már 35-nél is több ilyen esetet jelentettek. Legutóbb péntek hajnalban dobott valaki kézigránátot egy menekültszállásra a Baden-Württemberg tartományi Villingen-Schwenningenben.

Rovatok