Index Vakbarát Hírportál

Bevásárlóközpontban, rendőrőrsön és bölcsődében is robbantani akart az egyik párizsi terrorista

2016. február 4., csütörtök 16:06

Interjút adott az RMC francia rádiónak az a nő, aki a párizsi mészárlás után feladta a rendőrségnek az egyik terroristát, Abdelhamid Abaaoudot. A Sonia néven bemutatott nő az MTI beszámolója szerint azt mondta az interjúban, hogy ő Abaaoud unokahúgának, Hasnának a barátnője. A párizsi merénylet után két nappal Hasnát elkísérte egy találkozóra Aubervilliers-be, de nem tudta, hogy kivel fognak találkozni.

Abaaoud állítólag büszkén mesélte el, hogy ő vezette az úgynevezett teraszkommandót, amely 39 embert ölt meg párizsi kávéházak és bárok teraszain.

Úgy mesélt az egészről, mintha vásárolni ugrott volna le és akciós mosóport talált volna. Boldog volt egyszerűen.

Sonia szerint Abaaoud egyáltalán nem nézett ki terroristának. "Sapka volt a fején, narancsszínű sportcipőt és bomberdzsekit viselt. Fülig érő göndör haja volt. Olyan románnak néztem, aki ablaktörléssel koldul". A férfi azt állította, hogy nem egyedül, hanem kilencven társával együtt jött vissza Szíriából Franciaországba, akik között vannak "szíriaiak, irakiak, franciák, németek és angolok", és mindannyian a Párizs környéki "Ile-de-France régióban vannak jelenleg".

Abaaoud a találkozón azt mondta, hogy a Défense üzleti negyedben akarja elkövetni a következő támadást egy bevásárlóközpont, egy rendőrőrs és egy bölcsőde ellen.

"Azt mondtam magamban, hogy nem fogják megcsinálni, mert én meg fogom akadályozni" - a találkozó után azonnal felhívta a rendőrséget.

Abaaoudot a nő vallomásának köszönhetően három nappal később fogta el a rendőrség Párizs Saint-Denis nevű elővárosában, ahol egy rajtaütésben megölték. Sonia szerint a férfi aznap akarta végrehajtani a merényletsorozatot. A rajtaütésben a dzsihadistán kívül Hasna Aitboulahcen és Chakib Akrouh, a teraszkommandó egyik másik feltételezett tagja is meghalt, derekán egy robbanóövvel.

Sonia azóta rendőri védelem alatt él, miután a dzsihadisták bosszújától tartva kénytelen volt feladni korábbi életét. "Nem élek társasági életet, elvesztettem a munkám, nincsenek barátaim, nem látom a családomat. Teljesen elvágtak a világtól" - mondta a rádiónak. Ugyanakkor hozzátette,

még ha most rosszul is élek, a legnagyobb bizonytalanságban, őszintén szólva jobb így élni, mint ártatlan emberek halála miatti lelkifurdalással.

Az ügyészégnek nem tetszett az interjú

A párizsi ügyészség az MTI szerint csütörtök délután bejelentette, hogy nyomozati titok megsértése és mások életének veszélyeztetése miatt vizsgálatot indít az interjú ügyében. A vizsgálat a Le Point című hetilapra is vonatkozik, amely olyan rendőrségi jegyzőkönyveket hozott nyilvánosságra, amelyekből kiderül: a nyomozók felfedték a nő személyazonosságát Abaaoud feltételezett segítőinek, akik jelenleg börtönben vannak. Az ügyészség arra kíváncsi, hogyan juthattak ezek az információk az újságírók tudomására.

Rovatok