Index Vakbarát Hírportál

Szaúd-Arábia szárazföldi csapatokat küldene az Iszlám Állam ellen

2016. február 4., csütörtök 23:31

Szaúd-Arábia kész szárazföldi csapatokat küldene Szíriába, hogy harcba szálljanak az Iszlám Állam ellen, írja a BBC. A szaúdi királyság szándékát a hadsereg szóvivője ismertette az Al-Arabiya tévécsatornának. Szerinte a koalíció sikerének érdekében a levegőben és szárazföldön egyaránt támadni kellene a terrorszervezetet.

Az  Iszlám Állam ellen küzdő nemzetközi koalíció eddig csak légi hadjáratot folytatott az Iszlám Állam ellen Irakban és Szíriában, de ha a koalíció úgy döntene, hogy szárazföldön is megtámadná a terroristákat, Szaúd-Arábia kész csatlakozni hozzájuk. A szaúdiak 2014 szeptemberében csatlakoztak a szíriai misszióhoz, és eddig mintegy kétszáz bevetésre küldték el harci gépeiket, írja az MTI is.

Úgy véljük, hogy nem a légi hadműveletek jelentik az ideális megoldást, hanem kombinálni kell szárazföldi műveletekkel. Eltökéltük, hogy harcolunk az Iszlám Állammal, és legyőzzük

– mondta Ahmed Aszeri dandártábornok a csatornának.

Az amerikai külügyminisztérium szóvivője, John Kirby egyelőre nem kommentálta a nyilatkozatot. Azt mondta, nem szeretne semmit mondani egy olyan felajánlásról, amit még nem látott.

Rovatok